Facebook, folyamatosan változó játékszabályok

A Facebook folyamatosan változó játékszabályairól és a lehetséges marketingtrükkökről hallhattak kiadónk múlt héten rendezett Marketingfórum konferenciáján a résztvevők Lizán Balázstól, az utazom.com marketingvezetőjétől.

Lizán Balázs Berényi Konrád, az Onlinemarketing.hu Kft. szakemberének meghökkentő kijelentésével indította el prezentációját: "A felhasználók kevesebb, mint 20% érhető el a saját üzenőfalán. Én arra számítok, ez az arány csökkenni fog, egészen a nullára. Úgy kb. az év végéig.” A marketingvezető azért ennyire nem borúlátó, azonban ő is úgy látja, hogy a Facebook egyre inkább a fizetős megoldások felé igyekszik terelni a vállalkozásokat, egyre kevésebé lehet a felhasználókat organikus úton elérni, a versenyt pedig tovább nehezítik a Facebook folyamatosan változó játékszabályai is.

A résztvevők hallhatták az utazom.com sikersztoriját is, hogyan tettek szert 4 nap alatt 300 ezer követőre a közösségi oldalon. A lájkoló roham okozója egy Facebookos játék volt, amit a fejlesztője 10 óráig futtatott, majd az utazom.com repülőrajttal folytatta a játékot. Habár csak 3 napig hagyták futni az alkalmazást, virálissá vált és rengeteg embert megmozgatott. A játék szorosan nem is kötődött a turizmushoz, utazáshoz, azt tudhatta meg a kitöltője, hogy milyen szakács, erről egy oklevelet is kapott. Azt a kiskaput használták ki a közösségi oldalon, hogy az oklevelet az egyes felhasználók galériájába, üzenőfalára posztolta.

Az utazom.com oldal lájkolói száma a 2011-es október 19-i 33 390-ről október 23-ra 329 078-ra bővült. A megnövekedett rajongói szám nem kis kihívást jelentett marketing szempontból sem, hiszen a korábbi másfél év alatt felépített rajongói bázishoz képest teljesen másfajta kommunikációt igényelt ez az új embertömeg. 

A szakember a játék sikerességét abban látja, hogy mindenkihez szólt, nem csak kért, adott is (oklevél), nem volt negatív kimenetele, kiskaput talált a platformon és repülőrajttal indult. Eredménye a megnövekedett rajongói szám, e-mail adatbázis. Rajongóik kor- és nembeli eloszlása is teljesen megváltozott, a korábbi, döntően 18-34 éves nőkből és férfiakból álló csoportban az akció után a dominanciát a 13-17 éves korosztály vette át. Nekik teljesen új kommunikációs stratégiát kellett kidolgozni. 

Lizán Balázs beszélt még a hazai posztok életciklusának jellemzőiről. És a jövő lehetséges új platformjairól is, mint a Google+ és a Pinterest. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.