A falu apraja-nagyja a vásár hevében ég. Az összes udvar parkolóként üzemel, és még így is egy jó félórás várakozás után sikerül az egyik kis utcában parkolóhelyet találnunk. Egy környékbeli mondás szerint: ha nincs is pénzed, Feketetóról akkor sem mész haza vásárfia nélkül. Ez így igaz, már csak azért is, mert minden pár lejért megvásárolható, csak alkudni kell. A vásárban minden fajta náció és embertípus megfordul - a nagykalapos, nagybajuszú romáktól és sokszoknyás asszonyaiktól a norvég üzletemberig. Ez a sokszínűség a portékára is jellemző. Néha úgy éreztem magamat, mint egykor a KGST piacon az elektromos robotgépek, műbőrdzsekik és a régi Playboy magazinok között. Aztán visszamentünk több évszázadot az időben. Mívesen elkészített népviseleti darabokat, tradicionális használati tárgyakat, bútorokat és népi kerámiákat is lehetett találni. Láttunk szőrsubás pásztorokat és teknővájókat meg bádogosokat, akik gyönyörű kézzel faragott favillákat, kanalakat, kézzel festett fazekakat, teknőket, botokat kínáltak. A sebeiket mutogató, zsoltárokat kántáló koldusok látványa ugyan megdöbbentett, mégis úgy gondolom, egyszer az életben mindenkinek el kell jutnia ide.
