Fél évszázad: harminckét millió fürdővendég

Az idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Bükfürdő Gyógy-és Élménycentrum Az erre emlékező eseménysorozat részeként egy időkapszulát helyeztek egy fa tövében, amely egyidős a fürdővel. Bükfürdőn öt évtized alatt az árokfürdőzéstől eljutottak a medical wellnessig.

A magyar fürdők egyik legnagyobb sikertörténete 1962. augusztus 29-én kezdődött, mondta köszöntőjében dr. Németh István, a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója.  Ekkor avatták fel a büki fürdő első, félig fedett medencéjét. Ezt megelőzően a termálvíz elvezető árkában lubickoltak az emberek.   A fürdő alkáliákat és fluoridot tartalmazó, kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos vízét 1965-ben minősítették gyógyvízzé.  Az 1973-ban a már fedett medencével rendelkező fürdő gyógyfürdő lett, majd 1979-ben besorolták a kiemelt gyógyhelyek közé. 1976-tól a megyei tanács vállalataként működött a fürdő, majd 1993 óta részvénytársaságként folytatja munkáját.  Az elmúlt két évtized intenzív fejlesztéseinek eredményeként a létesítmény ma 32 medencével rendelkezik, amelyek össz vízfelülete meghaladja az 5200 négyzetmétert. Van több gyógy- és strandmedence, korszerű élményfürdő, különleges szolgáltatásokat nyújtó szauna világ és  medical wellness centrum.  Az elmúlt évben szinte minden elemében megújult fürdőt fennállása óta mintegy 32 millió látogató kereste. A vendégek 65 százaléka külföldi, 35 százaléka magyar. A köszöntő után dr. Németh István beletette az időkapszulába a fürdő dolgozóinak a névsorát, a róluk készült csoportképet, az aktuális prospektusokat, a megyei és a helyi lapok aktuális számát, valamint az aktuális pénzérméket. A kapszula felnyitására várhatóan ötven év múlva kerül sor, s akkor már napjainkról szóló kordokumentum lesz annak a tartalma.  

Az ünnepi esemény után a fürdő egyik meghatározó partnere, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület, ismertebb nevén a TDM szervezet elnöke, Strén Tibor tájékoztatta az újságírókat.  Elmondta, hogy a 2009-ben alakult egyesület taglétszáma az alapításkori 83-ról 148-ra nőtt.  Az egyesületnek tagja a helyi önkormányzat, a fürdő, valamennyi szálloda, számos civil egyesület, vendéglátóhely, szobakiadó és más vállalkozó.  A szervezet eddig két sikeres pályázaton vett részt. Először 55, míg második alkalommal 91,5 millió forintos támogatást nyertek. Az első pályázatból Bükfürdőn új turisztikai irodát nyitottak, így immár mind a városban, mind pedig az üdülőterületen hozzájuthatnak az információkhoz a vendégek.  Kerékpárkölcsönzőket hoztak létre, programok sorát szervezték, s üdvözlő, valamint információs táblákat helyeztek ki.  Turisztikai kiadványokat jelentettek meg, marketing- arculati kézikönyvet készítettek, s kidolgozták a hálózatfejlesztési és partnerségi cselekvési tervet, valamint a szolgáltatásfejlesztési és versenyképességi stratégiát. Kiemelt figyelmet fordítanak tagjaik szakmai felkészítésére, s bevezették a Bükfürdő Card-ot.  Jelenleg is több projekt van előkészítés, illetve megvalósítás alatt. Ezek egy része a korábban elkezdett programok folytatását jelentik. Bővítik a tájékoztatási rendszert, továbbfejlesztik Bükfürdő Card-ot, valamint a kültéri fittness parkot. Újabb kiadványokat jelentetnek, fejlesztik a marketing munkát, elektromos és tandem kerékpárokkal bővül a kerékpár kölcsönzési lehetőség.  


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.