Gyula elkésett?

Gyula elkésett?

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A korábbi évekhez képest gyenge volt Gyulán a nyári szezon, amin vélhetően már egy erősebb ősz sem segít. Idén a nyári hónapokban ugyanis közel 10 százalékkal levesebb vendéget fogadtak. Az idegenforgalmi szakemberek többsége szerint a termálturizmusra jellemző több hónapos főszezon Gyula esetében mindössze három-négy hétre zsugorodott.

A szakemberek szerint már tavaly is gyenge évet zártak. A városban az idei vendégéjszakaszám várhatóan még a tavalyi évi mélyponttól is elmarad, amikor is a hazai és a külföldi turisták 379 508 éjszakát töltöttek itt el. A gondokat jelzi, hogy a kilencvenes évek elején is több volt a vendégéjszakák száma – 412 ezer –, mint jelenleg. Szakemberek szerint a város nem igazán tudott élni a felfutásban lévő idegenforgalmi ágazat lehetőségeivel.

A többi gyógyvízzel rendelkező városnak már sikerült előrelépni a turizmus e területén, s élénk idegenforgalommal rendelkeznek. Gyulán a jó példák között tartják számon Harkányt és Hajdúszoboszlót. E városok azért tudtak előnyre szert tenni, mert ott évek óta jelentős fürdőfejlesztések történnek, a városi vezetés és az idegenforgalomban érdekeltek sikeresen lobbiznak. Gyula a 24. órában indította el a Várfürdő-korszerűsítési programot, a gyógyászat fejlesztését, amikor a vendégszám már elkezdett csökkenni – vélekedik a városi kamara elnöke. Lemaradtak több, jelentős forgalmat biztosító piacról is. Így például a lengyel és a cseh vendégek körében későn nyitottak. Ám a forgalom-visszaesés okai között meg kell említeni a nem hatékonyan működő üdültetési csekkrendszert, illetve a korai iskolai évkezdést is.

A város arculata sem sokat változott az elmúlt években. Hiányoznak a pihenő-, parkolóövezetek, a belvárosi sétányok, amelyek ma már szerves része kell hogy legyenek a vidéki kisvárosi arculatnak. A Várfürdő látogatottsága hasonló lesz a tavalyi évihez, várhatóan 700-730 ezer körüli vendéggel számolnak. Az augusztusi csúcs kompenzálta a hűvös nyári hetek kiesését.

A Várfürdő fejlesztése az elmúlt időszakban kezdődött meg, a nyáron átadtak egy temperált vizű új hullámmedencét 60 millió forintért, a megyei kórházzal közös beruházás keretében pedig rövidesen megújul a gyógyászati részleg is. Ezt a jövő évi főszezonra adják át. A jövő évtől elindul egy többéves fejlesztési program. A beruházások megvalósításához 240 millió forint összegű hitelkeret áll jelenleg rendelkezésre, valamint a városi önkormányzattól 75 millió forint, a megyei önkormányzattól 40 millió, a társaságban tulajdonos Hunguest Hotels pedig 28 milliós keretet biztosít.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.