A háziversenyeken túljutott 56 végzős tanuló mérte össze elméleti és gyakorlati tudását, valamint rátermettségét. Munkájukat a Danubius Hotels Group elismert szakemberei és meghívott zsűritagok értékelték. A döntőben 21 pincér, 21 szakács és 14 cukrász végezte munkáját fürkész tekintetek előtt. (A verseny helyezettjei hamarosan weboldalunkon is olvashatók lesznek.)

Varga Csaba, a Danubius Emberi Erőforrások Igazgatóság humánpolitikai vezetője köszöntő beszédében kiemelte: „a mostani verseny lebonyolításában jelentős változások vannak, mindhárom szakma versenyzői napjaink vendégigényeire és a Danubius gasztronómia üzemeltetési szempontjaira alapozott újszerű feladatokat oldanak meg.”

Panajotu Tanasziszné oktatási főmunkatárs elmondta, hogy öttagú zsűri vizsgáztat, a nyertesek pénzjutalmat, oklevelet vihetnek haza, de annyi különdíj gyűlt össze, hogy mindenkinek jut valami ajándék, amiről ez a verseny jut eszükbe.

A szakmai zsűrin kívül a tanulói teljesítmény végeredményébe beszámít a „társadalmi zsűri” szava is, amely 25 százalékot jelent. A szakma nagyjait és a turizmussal, gasztronómiával foglalkozó szakmai újságok képviselőit hívták meg erre a feladatra.

Mi hárman, az egyik asztalnál ülve tudtuk, hogy alaposan meg kell fontolni a döntésünket, mert a 25 százalék felelőssége nyomja majd vállunkat. Ettől függetlenül minden igyekezetem arra irányult, hogy zavarba hozzam az előttem álló pincértanulót, hiszen nemcsak a verseny idején, de élesben is helyt kell majd állnia. Az előétel balatoni fogasfilé volt, de én allergiás vagyok a halra, ezért megkérdeztem tud-e ajánlani valami mást?

Fekete Marcell éttermi igazgató (Danubius Hotel Gellért) zsűritagként kíváncsian figyelte, mit lép erre Gál Bence, a Keszthelyről jött pincér szakmunkástanuló. - Hozhatok akkor a hal helyett csirkét? – kérdezte, majd le is adta a konyhában a rendelést. A zsűritag bólint, a tanuló jól megoldotta a feladatot, és mint utóbb kiderült, a szakács is, mert ízletes volt a csirkemell.

Volt időnk egy kicsit beszélgetni is a pincérversenyzővel, akitől megtudtuk, hogy ha végzett, akkor négy hónapra Münchenbe megy egy bajor sörözőbe dolgozni, aztán majd meglátja, ha tetszik, marad, ha nem, hazajön. Most a nyelvekkel bajlódik, az angol, és a német már megy, most az oroszt tanulja, mert mint mondja, egyre több az orosz vendég.

– Nem nehéz a verseny? – kérdeztem tőle. - Nem – mondta, fontos volt, hogy fel tudjam magam mérni mit tudok, és mit nem. Nagyon jó itt a társaság és a szálloda - tette hozzá. Jó volt nézni a fiatalokat, ahogy még ifjonti lelkesedéssel sürögték körül a vendégeket, de jó lenne, ha ez a lelkesedés megmaradna még hosszú évekig! Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez rajtunk, vendégeken is múlik!