Ifa, Budapest-kártya, tiszta víz és minőségi péktermék

Szűnni nem akaró hóesés, csúszós utak, budaörsi helyszín – a Vendég & Hotel Business Klub elszánt közönsége mindezen nehézségek ellenére ismét velünk tartott, és az előadásokat követően megtekintették a Magyarországon egyedülálló tudásközpontot, a METRO Vevőakadémiát. Ahol szakmai képzéseket, továbbképzéseket tartanak a konferenciateremmel, a legmodernebb főzőállásokkal felszerelt tankonyhával, kávézóval, étteremmel rendelkező önálló egységben, a budaörsi METRO épülete mellett.

Már az első előadás sokakat érdekelt. Akadtak olyan VIII. kerületi szállodatulajdonosok, akik kimondottan azért jöttek el, hogy a szemébe nézzenek annak az önkormányzati képviselőnek, aki kijelentette: márpedig az adóemelésre igenis szükség volt!

Mennyi az annyi?

Elsőként a belvárosi önkormányzat vezetőjét vagy szakértőjét hívtuk el, hiszen az idegenforgalmi adó (ifa) megemelésének hullámát ők indították el. Ám a felkérésünket nem fogadták el. Szerencsére a Józsefvárosi Önkormányzati Hivataltól Zentai Oszkár, a humánszolgáltatási bizottság fiatal elnöke viszont eljött. Annak a kerületnek az illetékese, ahol a legmagasabb, 431 forintos ifát szavazta meg a képviselő-testület a szilveszteri pezsgőnyitásra. „Hiba lett volna, ha nem élünk ezzel a lehetőséggel” – mondta az ifjú szakember. Elárulta, hogy a korábbi 69,9 millió forintos bevétel helyett idén nagyjából 250 millió forint pluszbevételre számítanak. Amelyből majd parkolókat építenek, új pályázatokat írnak ki (35 millió forint értékben), és további kerületfejlesztésre, marketingre, a közrend javítására is fordítanak. Singer András, a VIII. kerület egyik ismert vendéglátós és szállodatulajdonos szakembere azt vetette fel, csak egy a baj a kerületenként más és más módon megemelt ifával: a vendég, amikor egy városba készül, nem kerületenként keres rá a szállásra, hanem régiónként nézi, hogy hol foglaljon szobát. Ezért tehát egységes fővárosi ifa kellene, nem pedig kerületenként különböző. Zentai azt válaszolta, február 8-án hasonló javaslatokat várnak, akkorra hívják el a kerület szállodásait – kerekasztal-beszélgetésre.

Buta plasztikból okos chip

Következő előadónk tavaly október 28-án lépett be először új munkahelyére, sokáig még névjegye sem volt. Mára azonban már van, az szerepel rajta: Molnár József, a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ (BTSZK – a BTH jogutódja) ügyvezető igazgatója. Beszélt a májusra elkészülő új Turisztikai Desztinációs Marketingről (TDM), amelyről az már biztos, hogy a TDM munkaszervezete a BTSZK lesz. Majd a tavasszal megújuló Budapest-kártyát mutatta be, amelynek szolgáltatási körébe az ingyenes közlekedés és kulturális programok mellé annyi új pluszt adnak majd a tervek szerint, hogy gyakorlatilag az új Széchenyi-kártyához hasonlóan vonzó lesz. „Buta plasztikkártyából okos chipkártyát készítünk, bankkártyafunkciókkal” – vázolta fel a hamarosan megvalósuló jövőt az ügyvezető

Tiszta víz és topminőségű kenyér

Száztizenegy éves német családi vállalkozás képviselője következett: Kardos György, a Miele Professional szakértője arra hívta fel a figyelmet, ha tiszta vizet öntenek a felhasználók a professzionális mosogatógépekbe, sok energia, idő és költség takarítható meg. Higiénia, tisztaság, rövid programidővel történő mosogatás, beépített vízlágyító alkalmazása és desztillált víz az öblítéshez – mindez alkalmanként 28 százalékos megtakarítást jelent!

Speciális technológiát alkalmaz az a száz százalékban magyar vállalkozás, a Pékpont Kft., amelynek egyik ügyvezető-tulajdonosa, Tóth András kóstolásra is hozott ízelítőt készre sütött, gyorsfagyasztott finompékáru-termékeiből. Elmondta, technológiájuk attól különleges, hogy miután 270-290 °C-on megsül náluk a péksütemény, utána sokkolóba kerül, és emiatt tartja meg sokáig frissességét a felmelegítést követően. A vendéglősök, éttermesek figyelmét még inkább felkeltette a cég egy másik terméke: két éve kötöttek Svájcban licencet egy topminőségű kenyérfélére, amelyet Paillasse néven forgalmaznak idehaza. Ezzel a laza szerkezetű, ropogós héjú, hatféle ízben, aromával készülő kenyérrel a magas igényű vásárlókat célozzák meg. Egy-egy jókora kosárral kerültek különféle Pékpont termékek a vendégek asztalaira. Mire az előadás véget ért – egy morzsa sem maradt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.