A Mt. Kaputar Nemzeti park nevét a már említett, hasonló nevű hegyről kapta. A maga 380 ezer hektárjával Európai mércével talán nagynak tűnik, itt azonban inkább csak közepes. Szintén helyi mércével közel esik Sydney-hez. A távolság mintegy 570 kilométer, nagyjából annyi, mint Budapest és Prága távolsága. A táj azért is ilyen változatos, mert igazi vulkáni hegységről van szó, melynek tűzhányója 15-17 millió évvel ezelőtt még aktív volt, s a hajdani lávatakaró egy részének kőmezőin ma is sétálhatunk. Ilyen például a Mt. Lindsay, a leginkább talán holdbéli tájra emlékeztető, megmerevedett lávával borított szürkés fennsík, amely élővilágát tekintve voltaképpen egy sivatag az erdő közepén: melegkedvelő hüllőkkel és különleges növényekkel.
Erdő mélyén koala
A nemzeti park másik vonzereje az eukaliptusz és akácia erdők rengetege. Itt még érintetlennek tűnik a természet, noha az elmúlt kétszázötven évben Ausztrália erdeinek 57 százalékát kiirtották, helyükön ma már rétek, mezők, veteményesek vannak. A változás egyes állatfajoknak jót tett, a nyílt terepet kedvelő nagy testű kenguru fajok szépen elszaporodtak, ám voltak vesztesei is az erdőirtásnak: a rejtőzködő, kis testű erszényesek, no meg persze madarak és még megannyi szőrös-tollas-kitines jószág.
A Mt. Kaputar nemzeti park megannyi érdekes állatot rejt, ám többségük csak ritkán kerül szem elé. Koalával csak a legszerencsésebbek találkozhatnak, ugyanis őkelme nappal többnyire a fák koronájában összegömbölyödve alszik. Gyakran hallani, hogy a koalák mindig részegek, mert az eukaliptuszban lévő anyagok úgy hatnak rájuk, mint az emberre az alkohol. Nos, ez botorság!
A koala, ha álmosan, kókadt tekintettel néz, nem részeg, hanem valóban álmos! Igazi álomszuszék őkelme, ha teheti naponta csak négy-öt órán át aktív. Alkonyatkor persze – igaz csak a maga lassú tempójában – megélénkül és megeszi eukaliptusz-vacsoráját, de akkor már az erdőjáró nemigen látja. A többi kisebb testű erszényes faj is inkább alkonyattól pirkadatig mozog, így a kuzuk, posszumok, siklóerszényesek megpillantására sincs sok esély.
Találkozás a kengurukkal
Viszont találkozhatunk kengurukkal. Négy faj lakik errefelé. Legalábbis vélhetően, ugyanis egyikük már talán ki is pusztult. A sörtés szirtikenguru ugyanis elég kis testű faj, ezért elsőrangú táplálékot jelent az óhazából betelepített és nagyon elszaporodott rókáknak. Emellett az elvadult házi kecskék elesznek előlük minden valamirevaló zöldet. A mocsári kenguru (amelynek nevével ellentétben nincs köze a mocsárhoz, inkább az erdőket kedveli) magányosan ugrálgat, s kis szerencsével még szem elé is kerülhet. Angol neve fekete wallaby, amely legalább annyira szerencsétlen elnevezés, mint a magyar mocsári kenguru, ugyanis őkelme nem fekete, igaz a háta valóban szürkés.
Jóval gyakoribb az óriáskengurukhoz tartozó hegyi kenguru, ám szürke óriáskenguruval biztosan találkozhat az idelátogató turista. Ugyanis ezek a bájos állatok teljesen megszelídültek. Ott ugrálnak a bungalók között, s közben ennivalót koldulnak. Természetesen sokan adnak nekik egy kis csemegét, noha a kenguruk etetése szigorúan tilos. A tiltásra azért van szükség, mert az elkényeztetett kenguruk hamar tolakodók, sőt veszélyesek is lehetnek, ha nem kapnak valamiféle ínyencséget. Másfelől, mint mindenütt a kontinensen, itt is tilos beavatkozni a természet rendjébe, magyarán a szabadban élő állatok etetése is főbenjáró bűn.
A kenguruk a területen évekig szépen szaporodnak, ám mindig jön egy tikkasztó, aszályos esztendő, amely állományuknak akár 90 százalékát is elpusztíthatja. A madarak igazán bizalmasak, nem félnek az embertől. A kakadukkal leginkább csak az alsóbb régiókban, az erdők szélén találkozhatunk, az erdőkben pompás, vörös tollú pennant papagájok, némiképp a mi varjainkra emlékeztető rablóvarjak, és még megannyi más tollas él. Lakik errefelé két mérgeskígyó-faj is, de nem szoktak galibát okozni. A keleti barnakígyó mérge különösen erős. A parkot bemutató füzet szerint ő a legveszélyesebb állata a parknak, gyors mozgású és agresszív – de csak akkor, ha provokálják.
Jönnek a turisták!
A Nemzeti park valódi turista paradicsom. Igaz, a legközelebbi nagyobbacska város, Narrabri mintegy 52 kilométerre van, de ez Ausztráliában nem távolság. Be lehet vásárolni, itt van a Nemzeti Park központja is, ahol sok érdekes információs anyag – például térkép, leírás - beszerezhető, noha természetesen a mai okostelefonos világban ez talán kicsit idejétmúltnak tűnik – de jól jöhet.
Aztán itt érdemes még megtankolni, mert benzinkút másutt nemigen van a környéken. A nemzeti park egyes területeire gépkocsival is el lehet jutni, ám a legjobb a hosszú, kiválóan megépített sétaösvényeket és kilátókat igénybe venni. Ezek mentén gyakran szemléltetőtáblákon mutatják be a terület érdekességeit. A sok látnivaló miatt elengedhetetlen túrakellék errefelé a jó távcső, a határozókönyv és a térkép. Az első kettőt egyetlen modern, 21. századi vívmány sem helyettesítheti. Egy jó fényképezőgép sem árt, hiszen sokkal jobb minőségű felvétel készülhet vele, mint a legjobb mobillal. A Mt. Kaputaron vétek csak egy-két napot eltölteni. Még az ízlelgetéséhez is kevés egy hét.
A változatos tájak, lenyűgöző állat- és növényvilág minden nap felvillant valami újat és különlegeset. Jól tudják ezt az ausztrálok (és a felkészültebb külföldiek) és ha tehetik hosszabb ideig is megszállnak itt. Vagy saját lakóautójukban – ami nagy divat errefelé –, vagy pedig a turisták számára épített, minden kényelemmel ellátott bungalókban, afféle kulcsos házakban. Van bennük tűzifa és kandalló, edények, kényelmes ágyak, mellékhelyiség, zuhanyozó. Előtte tűzrakóhely, padok, továbbá rácsok, a nemzeti eledelnek számító steak elkészítéséhez.
Fotók: a szerző felvételei.
Forrás: GyártásTrend