Megvan, ki dönthet hivatalos földrajzi nevekről

A Földrajzinév-bizottság helyett ezentúl a kormány dönt a hivatalos földrajzi nevekről, ha ehhez kiemelt közérdek fűződik - tartalmazza a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendelet.

A kormány módosította a 2007-es, a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló rendeletet.
 A kedden hatályba lépő rendelet szerint továbbra is a Földrajzinév-bizottság dönt a hatáskörébe tartozó hivatalos földrajzi nevekről, de ha ahhoz kiemelt közérdek fűződik, akkor a döntés a kormány joga; ezt egyedi határozattal teszi meg.

Mindezt úgy teheti meg, hogy a módosított 303/2007-es Kormányrendelet 5.§ (1) és (3) bekezdéseit a kormány, a módosításban nem részletezett, kiemelt közérdekre hivatkozó döntéseinél nem kell alkalmazni. Ezek a bekezdések így szólnak:

1. A hivatalos földrajzi nevek megállapításakor figyelemmel kell lenni a helyi lakosság élő névhasználatára, a települési és a helyi kisebbségi önkormányzat, az egyéb szervezetek véleményére, továbbá a természet- és társadalomtudományok eredményeire, a történelmi hagyományokra, különösen a helytörténeti kutatásokra, az elpusztult települések nevére, ezen kívül a földrajzi környezetre, a mező- és erdőgazdasági művelési szerkezetre, a nemzetiségi viszonyokra, a nyelvi és nyelvhelyességi követelményekre. A nyelvhelyességi követelmények magukba foglalják a mindenkori akadémiai helyesírás követését és az arra épülő szabályok betartását.

3. Amennyiben törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik, a hivatalos földrajzi nevek megváltoztatására akkor kerülhet sor, ha az azonos hangzású hivatalos földrajzi nevek zavart keltőek és a névazonosság másként nem kezelhető, ha a névhasználatban kimutatható változás következett be, ha a névvel jelölt mesterséges létesítményt megváltoztatták vagy átalakították, vagy ha a névhasználat a közérdek szempontjából nem megfelelő. A történelmi hagyományokat őrző nevek nem változtathatóak meg.

A bizottság hatásköre

A bizottság hatáskörébe tartozik az országos jelentőségű domborzat- és tájnév, a területnév, a természetvédelmi név, a víznév, az országos jelentőségű közlekedési és hírközlési név meghatározása.
 A rendelet tartalmazza azt is, hogy a bizottság hivatalban lévő tagjainak megbízatása a rendelet hatályba lépésével egyidejűleg megszűnik, a vidékfejlesztési miniszter - aki mellett működik a testület - pedig 15 napon belül felkéri az érintett szervezeteket és személyeket az új tagok jelölésére.

Kikerül a rendeletből a "Ferihegyi repülőtérre" történő utalás.
 Jóllehet ez csupán példaként szerepelt az eddig hatályos rendelet 2,hivatalos földrajzi nevek típusait részletező paragrafusában.

Kérdik az államtitkárt

Az Országgyűlés hétfői ülésén egy ellenzéki azonnali kérdésre Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár azt mondta: azért mentettek fel két tisztviselőt földrajzi nevekről döntő bizottságból, mert a vidékfejlesztési miniszter által alapított bizottság minisztériumok által delegált tagjai nem kérték ki az őket delegáló tárcák véleményét.
 Hozzátette: a tárcavezető emellett visszavonta a "felduzzasztott létszámú" földrajzinév-bizottság mandátumát, mivel a testület létszámának minimalizálását korábban a közigazgatási és igazságügyi tárca is kezdeményezte.

Mindez a Ferihegyi repülőtér átnevezése körüli purparlé miatt érdekes. A parlament múlt szerdai ülésén - energetikai tárgyú törvények módosításával - döntött arról, hogy "Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér" lesz a Ferihegyi Repülőtér új neve.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.