Szakácskönyvet állítottak össze, amelyben a háziasszonyoknak közérthetően elmagyarázták, miért érdemes a minőséget választani, és ajánlottak hozzá ízletes magyaros recepteket – írja a Móra-múzeum történeti évkönyvében Füreder Balázs, a Kodolányi János Főiskola turizmus tanszékének docense. A kiadványok a fővárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban maradtak fenn. Bokor János arra is kitér az 1907-ben megjelent könyvében, hogy nemcsak a paprika szegedi nevezetesség, hanem a tarhonya is, a kettő pedig ízletes étkekben találkozhat. Mindkét cég hangsúlyozza, őrleménye nélkül nem sikerülhet a hagyományos jó magyar étel. Felhívják a paprika pártfogóinak figyelmét, hogy termékük egészséges és vegytiszta, minőségéért a legmesszebb menő szavatolást vállalják. Hangsúlyozzák, hogy sokkal egészségesebb, mint más fűszer, mert jótékonyan hat az emésztésre, fokozza az étvágyat, miközben nem támadja az idegeket, és nem izgat úgy, mint a bors.

A kutató megjegyzi, paprikát hamisítani nem érte meg, mert annyira gazdaságos volt a termelése. Ettől függetlenül a csalók gyakran nyerészkedtek az őrleménnyel: a selejtes, fűrészporszerű fűszert olajozással javították fel vagy spanyol paprikával keverték. Kockáztatva a büntetést, ami akkoriban héthavi elzárás és 600 korona pénzbírság volt, az árut a hatóság elkobozta, és a Tiszába öntette.

Paprikás nemzeti ételeink – Füreder Balázs leírása alapján – 1720 körül jelentek meg a paprikával együtt a dél-alföldi parasztság körében. A pörkölt és a gulyás országos ismertségére az 1920-as évekig kellett várni. (delmagyar.hu)