Leleplezték a turizmus Óriás Számát: 6 894 721

Egy év alatt átlagosan 6 894 721-szer kerestek fel Magyarországon uniós és állami forrásból megvalósult vagy továbbfejlesztett turisztikai beruházásokat – mondta el Dr. Lenner Áron Márk, belgazdaságért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, Pécsett. Az átadott „Pécsi Muzsikusok” nevű kompozíció kortárs esztétikai szemlélettel hívja fel a figyelmet az Új Széchenyi Terv keretein belül elért turisztikai fejlesztések eredményeire, és arra a látogatásszámra, amely azoknak a beruházásoknak köszönhető, amelyek vonzóbbá tették Magyarországot.

„6 894 721 alkalommal tett látogatás számos település életében hozott megújulást, a turisztikai vonzerő ugyanis a térségben eltöltött vendégéjszakákat és egyéb szolgáltatások igénybevételét is növeli. Ezekkel a fejlesztésekkel nap, mint nap találkozhatunk, amikor ellátogatunk egy múzeumba, egy vadasparkba, vagy bármilyen turisztikai látványossághoz” – hangsúlyozta Dr. Lenner Áron Márk, belgazdaságért felelős helyettes államtitkár Pécsett.

A mai napig 159 befejezett turisztikai fejlesztés valósult meg, csaknem 77 milliárd forint összértékben. A beruházások 32 fürdőt, 2 kalandparkot, és 125 különböző turisztikai attrakciót és szolgáltatást takarnak. Alapvető cél, hogy a turisztikai vonzerők fejlesztésével a látogatók és a vendégéjszakák száma növekedjen, illetve, hogy a belföldi turisztikai kínálatban magas színvonal jöjjön létre.

A rendezvényen Csizi Péter, Pécs alpolgármestere kiemelte: „Az Új Széchenyi Terv keretében a Dél-dunántúli régióban csaknem 4900 pályázatot ítéltek támogatásra érdemesnek, közel 428 milliárd forint értékben. Baranya megyében ez mintegy 2200 támogatott beruházást jelent, több mint 200 milliárd forint fejlesztési forrással. Csupán turisztikai fejlesztésekre mintegy 15 milliárd forint forrás áramlott a Dél-dunántúli régióba, amelynek köszönhetően 25 fejlesztés valósulhatott meg a térségben.”

Az installációról Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kommunikációs vezetője elmondta: „Humoros és közérthető módon szeretnénk a lakossághoz szólni az NFÜ Óriási Számok kampány harmadik állomásán, Pécsett is. A hazai turizmus sikerét három emblematikus állattal szimbolizáljuk: a szürkemarhával, a pulival és a kakassal.” Hozzátette: „Közös célunk, hogy a turisztikai vonzerők fejlesztésével olyan szolgáltatásokat hozzunk létre, amelyek egyedi versenyelőnyt, magas színvonalat és nagy látogatottságot eredményeznek.”


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.