433 millió Forintból újult meg a vasútállomás Tapolcán 

Az 1900-as évek elején épült tapolcai vasútállomást már ismét használatba vehették a vonattal utazók. A beruházás a MÁV Zrt. 2013-ban indult, 9,9 milliárd forintos költségvetésű, 23 vasútállomást érintő állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési programja keretében, Európai Uniós pénzből valósult meg.  Az Új Széchenyi Terv KÖZOP és IKOP forrásból finanszírozott projekt egyik fontos eleme – a már megszépített pécsi, balatonszentgyörgyi, kaposvári és a 13. Média Építészeti Díj különdíját elnyerő keszthelyi állomáson kívül – a tapolcai vasútállomás épületének felújítása volt.
Fények meditációs tere, mesepark és tanösvény is lesz Zalakaroson

Fények meditációs tere, mesepark és tanösvény is lesz Zalakaroson 

Új fázisához ért a zalakarosi termáltó és ökopart megvalósítása.

Másfél milliárdból újul meg a füzéri vár 

Megújul a füzéri vár, a több mint másfél milliárd forintba kerülő rekonstrukció megkezdését jelképező alapkövet szombaton helyezték el a középkori erődítmény kápolnájában.
Extrém csúszdák Hajdúszoboszlón

Extrém csúszdák Hajdúszoboszlón 

Lezárt a handúszoboszlói Hungarospa fürdő három ütemből álló fejlesztése. Legutóbb hat extrém csúszdát és 16 méteres mászófalat avattak az alföldi fürdőben.

Így újult meg a győri múzeum ötvenmillióból 

Többfunkciós oktatótérrel és információs-kommunikációs technikai pontokkal bővült az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert mintegy 50 millió forintos támogatásból a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. A projekt lezárásáról kedden tájékoztatta az MTI-t az intézmény.

Balassagyarmati turisztikai helyszín 180 millióból 

Száznyolcvanmillió forintos beruházásban megújul a Városi Képtár és a szabadtéri színpad Balassagyarmaton, így 2015 tavaszára egy egész évben látogatható turisztikai, kulturális helyszín jön létre a nyugat-nógrádi városban - Balassagyarmat önkormányzata erről közleményben tájékoztatta kedden az MTI-t.

Turisztikai attrakcióvá tennék a Dunakanyart 

A Miklós-deák-völgyi vizes élőhely rekonstrukciója példamutatóan békíti össze a természetbarát megközelítést az idegenforgalmi vonzerő fokozásával. A Pilisi Parkerdő Zrt. nettó 90 millió forintos beruházása jelentős eredmény a környék állat- és növényvilága, vízgazdálkodása szempontjából, egyúttal még több látogatót hozhat a térségbe – mondta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a fejlesztés ünnepélyes átadóján 2014. március 28-án, Pilismaróton.

Lakosztály és mozgáskönnyített szoba a nyíregyházi hotelben 

A nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Aventinus Hotel felújítására és bővítésére az Új Széchenyi Terv észak-alföldi operatív programjának 2012-es turisztikai pályázatán több mint 124 millió forint támogatást nyertek, amely a beruházási költség 70 százalékát tette ki.

Uniós és állami támogatással újul meg a szombathelyi művház 

Több mint 900 millió forintot költ Szombathely önkormányzata az Agora - Művelődési és Sportház (MSH) felújítására, amelyhez az Európai Unió és a magyar állam 685 millió forintnyi pályázati támogatást nyújt az Új Széchenyi Terv keretében a Társadami infrastruktúra operatív program forrásából - közölte az MTI-vel az Agora igazgatója.

Indul a regéci vár felújítása 

500 millió forintos pályázati támogatással indul a regéci vár rekonstrukciója. 

Mint a mesében: egymilliárdos fejlesztés Egerszalókon 

Egymilliárd forintos fejlesztés zajlik az egerszalóki Shiraz Hotelben, befejezése jövő év május végére várható. 

Mi lesz a Rácz fürdővel? 

Nemzetközi felkészüléssel, pályázatokkal és a címben említett rejtelmes beruházással foglalkozott az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága április 15-i ülésén.

Szakmai párbeszédet és turisztikai szakállamtitkárságot sürget a TUTSz 

Állásfoglalást adott ki a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége a magyarországi turizmus 2012. évi folyamatairól.

450 kerékpáros projektet támogattak 2 év alatt 

Az elmúlt két évben az Új Széchenyi Terv regionális operatív programjaival csaknem 450 kerékpáros tevékenységre nyertek támogatást a pályázók - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztályának helyettes vezetője a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely cím átadó ünnepségén csütörtökön Tatán.

Lesz pénz fejlesztésre 

(MTI) - A balatoni üdülőkörzetben megvalósuló turisztikai látványosságok és szolgáltatások fejlesztésére kiírt pályázaton 11 zalai nyertes összesen mintegy 2,6 milliárd forint uniós és állami támogatáshoz jutott - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (NYDRFÜ) kedden az MTI-t.

Itt az NFÜ új imázskampánya 

Nagyszabású kampánnyal szeretné elmondani a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség miért jók a fejlesztések. 

Források a kis- és középvállalkozások fejlesztésére 

Több mint 420 pályázat támogatására nyílik lehetőség a gazdaságfejlesztés, környezetvédelem, közlekedés, valamint szociális és oktatási tématerületeken. A megvalósuló projekteknek köszönhetően közel 46 és fél milliárd Ft összértékű beruházás valósulhat meg Magyarországon, tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Leleplezték a turizmus Óriás Számát: 6 894 721  

Egy év alatt átlagosan 6 894 721-szer kerestek fel Magyarországon uniós és állami forrásból megvalósult vagy továbbfejlesztett turisztikai beruházásokat – mondta el Dr. Lenner Áron Márk, belgazdaságért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, Pécsett. Az átadott „Pécsi Muzsikusok” nevű kompozíció kortárs esztétikai szemlélettel hívja fel a figyelmet az Új Széchenyi Terv keretein belül elért turisztikai fejlesztések eredményeire, és arra a látogatásszámra, amely azoknak a beruházásoknak köszönhető, amelyek vonzóbbá tették Magyarországot.

Szerdától nyújthatók be a TDM pályázatok 

Szerdától nyújthatók be a TDM pályázatok

Indulnak a szálláshely-fejlesztési pályázatok 

11 milliárd forintból 40 projekt kaphat támogatást a most kiírt szálláshely-fejlesztési pályázat keretében.

Milliárdok a turizmus fejlesztésére Észak-Magyarországon 

Hatmilliárd forintnál is többre pályázhatnak az észak-magyarországi régió idegenforgalommal, turisztikával foglalkozó vállalkozásai az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című pályázati felhívás alapján - tájékoztatta a Norda Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-t csütörtökön.

Nincs generációs probléma, ha pályázati lehetőségekről van szó 

Az utóbbi néhány hónap alatt több, mint félmilliárd forint pályázati összeget nyertek el a bükfürdői turizmussal foglalkozó szervezetek.

Az Új Széchenyi Terv forrásaiból újul meg a Várbazár 

„A Várbazár hosszú évtizedeken keresztül a Várnegyed ékköve volt a Duna partján, ma már történelmi örökségünk csúnya szégyenfoltjának számít” – mondta Zumbok Ferenc miniszteri biztos 2011. november 15-én, a Budai Várban, a Várbazárt és a Várnegyedet érintő felújítási munkálatok kapcsán. A miniszteri biztos szerint a közbeszerzési eljárásokat követően jövő ősszel kezdődhet el a Várbazár felújítása, az északi pavilonra és a vízhordó lépcsőre már megvannak a jogerős építési engedélyek és kiviteli tervek. A munkálatokhoz szükséges, uniós forrásokból származó 6,5 milliárd forint rendelkezésre áll.

Az Új Széchenyi Terv Turisztikai Pályázatainak állása 

Az OSTB októberi ülésének utolsó napirendi pontjaként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adott tájékoztatót az Új Széchenyi Terv Turisztikai Pályázatainak időarányos állásáról.

Naponta 1 milliárd forint kerül a gazdaságba 

Eddig 7.200 pályázat érkezett az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) meghirdetett pályázati felhívásaira, ami 800 milliárd forint értékű forrásigényt jelent - közölte Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára az Echo TV-nek adott interjújában, mint arról a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján tájékoztatott.

Turizmusfejlesztés: nyugat-dunántúli összefoglaló 

A régióban 2007 óta 59 turizmusfejlesztési projekt nyert támogatást mintegy 18,3 milliárd forint összegben. A beruházások révén 34,9 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében. Az Új Széchenyi Tervben újabb lehetőségek nyíltak meg a turisztikai fejlesztések előtt, hisz a Gyógyító Magyarország kitörési pont jelenleg három régiós felhívást tartalmaz ebben témában - olvasható az Eurórégió.hu oldalon.

Széchenyi Terv sátor a Szigeten 

A Sziget Fesztivál a könnyűzenei különlegességeken túl számos programot kínál. Cél, hogy a fiatalok – a kulturált szórakozás mellett – foglalkozzanak jövőbeni lehetőségeikkel és értesüljenek az Új Széchenyi Terv által kínált pályázatokról.

Új kerékpárút Fejér megyében 

Kerékpárutat adnak át Fejér megyében szombaton Velencei-tó körüli egységes kerékpárút-hálózat részeként. Munkatársunktól

Legyen Magyarországon egészség-központi turizmus! 

A Magyar Egészségügyi Turisztikai Tudományos Társaság (METTT) szerint az egészség-központi turizmus pozícionálhatja újra turizmusunkat.

Foucault-inga a megújuló Bréda-kastélyban 

Csaknem 338 millió forintból teljesen megújul Lőkösházán az egykori Bréda-kastély, ahol a jövőben kiállítások és turisztikai információs pont is várja majd a látogatókat.

Új ökoturisztikai létesítmény Nyírmadán 

Műszaki átadásra került a nyírmadai ökoturisztikai pihenőpont.

Elkészült a turizmusfejlesztési stratégia szakmai vitairata 

Nálunk is elolvashatja az országos turizmusfejlesztési stratégia frissen közzétett vitairatát. A koncepció jövőképe szerint 2020-ra Magyarország Európa legnépszerűbb egészségturisztikai desztinációja lesz. A minisztérium elektronikus úton várja a szakma  észrevételeit az anyagról.

Az új kitörési pont: fogászati turizmus 

A Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programról Együttműködési Nyilatkozatot írt alá Orbán Viktor miniszterelnök és Szűcs László, az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatója, a program egyik alapítója, a csütörtökön Herceghalmon megtartott első magyar fogászati turizmusfejlesztési konferencián. Munkatársunktól

Új utakon a Ferihegyre 

Az Országgyűlés Sport- és Turizmus Bizottsága határozaban kéri a kormányt, tegyen lépéseket a Ferihegy hatékonyabb megközelítése érdekében - tájékoztatta a Turizmus Online-t Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója. 

Milliárdok sportturisztikai fejlesztésre 

Sportcélú beruházások is megvalósulhatnak az Új Széchenyi Terv több milliárdos turisztikai fejlesztési keretéből - közölte a Turizmus Online-nal a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma.

TDM szervezetek – hol tartunk, és hogyan tovább? 

A Turisztikai Tanácsadók Szövetsége megmondja, hol tartanak most, és merre haladnak a TDM szervezetek.

Turisztikai Látógatóközpont Balatonfüreden 

Balatonfüred Turisztikai Látógatóközpontja 2011. január 19-étől működik próbaüzemmel a Balatoni Borok Házában - közölte a Turizmus Online-nal a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület.

Újabb milliárdok turizmusfejlesztésre 

Az Új Széchenyi Terv regionális fejlesztési operatív programokban (ROP) az idén negyedévente hirdetik meg a pályázatokat a vissza nem térítendő támogatásokra a 2011-13. évi szabadon felhasználható 475 milliárd forint keretre - nyilatkozta Nagy Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) regionális fejlesztési programok irányító hatósága főigazgató-helyettese.

Jól jönne egy-két, fürdőkre épülő megaprojekt 

Kormányzati szinten, a turisztikai marketing terén csakúgy, mint a vállalkozói szférában egyre nő a kezdeményezések száma, hogy hazánk fürdőhatalommá váljon. Utóbbiak elszánt képviselője Kovacsics Imre, a SPA Hungary Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója. A tavaly fürdőszövetséget is alapító Kovacsics Imrét tervekről, a jövőről kérdeztük. Munkatársunktól

2011 nyertese: a turizmus 

A 2011-es költségvetés egyik nagy nyertese a turizmus, mely elnyeri méltó helyét a gazdaságban és növekedési pályára áll - ismertette Bánki Erik az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottságának fideszes elnöke hétfő délelőtt. Munkatársunktól

Új Széchenyi terv: még a várbazár is szép lesz 

Még idén 1100 milliárdot osztanak szét az Új Széchenyi terv milliárdjaiból. A terv szerint megújulna a várbazár is.

Egészsgéturizmussal ugrik ki az Észak-Alföld 

A 2011-2013 közötti támogatási időszak fejlesztéseinek fő prioritása az egészségturizmus lehet az Észak-alföldi régióban - mondta Pajna Zoltán, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke szerdán Hajdúszoboszlón, a Magyar Turizmus Zrt. regionális évzáró rendezvényén.

A Balaton legyen a TÓWELLNESS helyszíne! 

A Balaton Fejlesztési Tanács, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, Siófok Város Önkormányzata és a Siotour Kft. rendezte az „Egészségturizmus az Új Széchenyi Terv megvalósításáért a Balaton régióban” konferenciát, „Legyen a Balaton régió Közép-Európa egészségturisztikai központja!” szlogennel

Társadalmi egyeztetésen a 2011-2013-as akciótervek 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség társadalmi egyeztetésre bocsátja az európai uniós támogatások felhasználására irányuló, 2011-2013-ra vonatkozó akciótervek tervezeteit.

Magyarország első biohotele bővítést tervez 

A Karcagon 2008-ban nyitott első magyarországi bioszálloda, a Nimród Hotel Karcag növelné szobaszámát, konferencikapacitását és wellness szolgáltatásait.

Milliárdok a Nyugat-Dunántúl turizmusának fejlesztésére 

Mintegy 39 milliárd forint áll rendelkezésre 2011-2013 között a Nyugat-dunántúli Operatív Program akciótervének megvalósításához, amelyből 21 milliárd forintot gazdaság és turizmusfejlesztésre, 18 milliárd forintot pedig önkormányzati fejlesztésekre lehet fordítani - közölte Manninger Jenő elnök, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ülését követően szerdán, Zalaegerszegen sajtótájékoztatón.

Magyarország interkontinentális logisztikai központtá válhat 

A magyar gazdaságpolitika meghatározó elemeként számon tartott logisztika fontos kitörési pont lehet - mondta Fónagy János államtitkár.

Mennyiség helyett minőség a turizmusban 

Marosi István úgy véli, ezentúl a minőségi fejlődés irányában tolódik majd el a turizmus fejlesztése.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!