A jelentkezés feltétele mindössze annyi volt, hogy a kezdetek óta minimum 15 alkalommal kellett a Fehérvár Travellel utazni. A játék jól sikerült, hiszen 112 érvényes pályázat érkezett, ami még a rendezők várakozásait is felülmúlta. Többen a nevezők közül harminc feletti utazásszámmal bírnak.
A díjak átadására november 24-én egy budai szállodában került sor nagyszabású rendezvény keretében, ahova a pályázók közül 85-en érkeztek. A rendezvényen Ribi Péter, az iroda ügyvezetője elmondta, hogy 15 évvel ezelőtt egy művelődési ház udvarában, húsz négyzetméteres, ablaktalan irodában néhány fővel kezdtek munkához. Akkor viccből mondogatták egymásnak, hogy nemsokára ők lesznek az egyik legnagyobb körutazásszervező az országban. A viccből mára valóság lett, hiszen immár több mint száz munkatárssal dolgoznak, és a legjobbak közé tartoznak. Az ügyvezető büszke arra, hogy a katalógusuk megjelenését követő négy hétben útjaik közel hatvan százalékát azonnal le is foglalják. Jövőre is hasonló sikert várnak, amit újdonságokkal segítenek elő. A megszokott desztinációk mellett 2012-ben az olaszországi Puglia régió, valamint buszos portugál és északspanyol körút is lesz a katalógusukban, amelynek legnagyobb attrakciója a Malajzia–Szingapúr körutazás lesz.