A szocreálból is lehet turisztikai termék

Tizenegy közép- és kelet-európai országból tizennyolc város, intézmény, egyházmegye, s más szerveződés vesz részt az ATRIUM projektben, amely a 20. századi totalitárius rezsimek építészetével, egyebek mellett annak turisztikai hasznosítási lehetőségeivel foglalkozik. Magyar részről Győr Megyei Jogú Város, valamint a győri Széchenyi István Egyetem kapcsolódott be a programba.

A szakemberek szerint legmaradandóbb művészeti értékek közé tartoznak az épületek, mivel ezek az alkotások mindennél masszívabban állnak. A történelmi közelmúlt totalitárius rezsimjeinek korszakára a monumentális épületek demonstratív létrehozása és feledhető tömegházak unalmas, szomorú látványa egyaránt jellemző volt. A korszak jellegzetes épületeinek feltárására és az arra érdemesek turisztikai hasznosítására jött létre az ATRIUM projekt.

A programban a Széchenyi Egyetem építészek és turisztikai szakemberek bevonásával próbálja azokat a tipikus épületeket megtalálni, amelyekben érdemes programokat tervezni. Esettanulmányokban dokumentálják, s digitális rendszerben katalogizálják Győr szocialista-realista építészeti emlékeit. Ezzel is segítik az európai kulturális útvonal kidolgozását. Győr várossal közösen helyi kulturális útvonalat, helyi kultur-turisztikai termékeket és idegenforgalmi csomagot dolgoz ki, melynek tesztelésére három napos kísérleti eseményt is szerveznek a projekt utolsó periódusában.

Esettanulmányok győri épületekre

A Győrben megtalálható jellegzetesen szocreál épületek között egyaránt találhatók lakó-és középületek, szolgáltató, oktatási és szociális intézmények. Ezek főleg a sztálinista időszak eredményei. 1952 és 1959 között tervezték és építették őket. A munkások számára épített lakótömbök a dekoratív sztálinista szovjet modellt követik. A középületek a kormányzatnak a nép igényeivel kapcsolatos állásfoglalását fejezik ki. Ezek kevésbé tükrözik a sztálinista befolyást, inkább a hagyományos helyi építészet szellemét követik.,

A projekt keretében a győriek nyolc esettanulmányon keresztül mutatják be a város szocreál építészetét. 1950-ből a Lukács Sándor Középiskolát, 1953-ból egy Nádorvárosi lakóház épületegyüttest, valamint két Szent István úti lakótömböt, 1954-ből a Bercsényi Miklós Középiskolát, 1956-ból a MÁV pályaudvart és postahivatalt és az ÁNTSZ épületét, a hetvenes évekből pedig a Nemzeti Színházat ismerhetik meg a projekt résztvevői, illetve az esettanulmányok alapján készülő kézikönyv forgatói. Győr önkormányzata az ATRIUM projekt keretein belül a tematikához illeszkedő építészeti stílusban épült Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár esetében konkrét engedélyezési és kiviteli szintű építészeti tervek elkészítését szeretné megvalósítani. A tervekben megjelenő korszerűsítés a könyvtár modernizálását, az intézmény egyfajta szabadidős, kulturális-turisztikai és információs találkozási ponttá válását szolgálja, az alsó szinten található gyermekkönyvtár alapterületének bővítése és XXI. századi igényszintnek megfelelő kialakítása mellett.

A szocreálból is lehet igazi élmény

Az ATRIUM projekt keretében Győrben, a Széchenyi István Egyetem Építész Műteremházában szerveztek fórumot a közelmúltban. Ezen prof. dr. Winkler Gábor építész, egyetemi tanár a teljhatalom építészetéről tartott előadást. Rámutatott arra, hogy a vizsgált korszak összes emlékének központi védelme szétfeszítené a hagyományos műemlékvédelem kereteit. Központi műemléki védelemben ezért csak a kiemelkedő értékű, egészen különleges épületeket lehetséges részesíteni. A helyben található, megőrzésre érdemes emlékek összeírása, értékelése, értelmezése és megvédése is fontos feladat. Ez azonban elsősorban a helyi közösség feladata. Mivel a korszak emlékeinek védelmére nem alakult ki egységes szemlélet és módszer, javaslatot tesznek a helyi védelem kiszélesítésére.

A szocreál örökség turisztikai hasznosítási feltételeit dr. Fekete Mátyás PhD turisztikai szakértő, főiskolai tanár vette számba. Véleménye szerint a legszebb természeti csoda, a leghangulatosabb kis település, a legkülönlegesebb építészeti alkotás sem elég önmagában, hogy azokból turisztikai látványosság legyen. Meg kell szervezni a megközelíthetőségüket, az attrakció helyszíni látogatását és bemutatását, illetve a kapcsolódó szolgáltatási hátteret egyaránt annak tárgyi és személyi feltételeivel együtt. Mindezekre támaszkodva élni kell a turizmusmarketing eszközrendszere által kínált lehetőségekkel, hogy a látni- és tudnivalókból valódi turisztikai termék jöjjön létre, amely már piacra vihető és értékesíthető.

Pió Márta médiamenedzser arról beszélt, hogy mit tehet mindezért a média. A konkrét turisztikai projekt elindulása előtt az első feladat az érdeklődés felkeltése a korszak, annak gondolkodása, működése és produktumai, köztük építészeti emlékei iránt. Ennek sikerességét segíti az idősebb generáció hajlama a nosztalgiára, illetve az azóta felnőtt generációk érdeklődése minden iránt, ami számukra ismeretlen, idegen és érdekes.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.