A nyár leglátványosabb borversenye Budapesten

A "Winelovers 100 - 100 legjobb magyar bor” versenyre az első négy évben csak magyar borokkal lehetett nevezni, ezt követően azonban kinyitották a kapukat a világra, így 2024-ben már harmadik alkalommal szerveznek olyan versenyt, amely nemcsak a nevezett borokban, hanem a zsűritagok és az eredmények kommunikációja tekintetében is nemzetközi.

A Winelovers Wine Awards tökéletes bemutatkozási lehetőség és megjelenési felület a közép-kelet-európai országok borászatai számára, ha export tevékenységben gondolkoznak a régión kívül vagy azon belül.

A szervezők nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy minél több országból érkezzenek zsűritagok, és lefedjék azokat a piacokat is, amelyek fontos export célországok lehetnek a CEE régió számára.

Forrás: WineLovers
Forrás: WineLovers

A díjnyertes borok megjelennek egy angol nyelvű digitális kiadványban is, és több mint 4000 fontos nemzetközi döntéshozóhoz jutnak el (importőrök, head sommelier-k, kereskedők, borszakírók).

Idén is a borvilág nagymesterei, több Master of Wine, Master Sommelier és DipWSET szakértő lesz jelen a zsűriben. Nézd meg itt, kik ők!

A Winelovers Wine Awards borverseny keretében megrendezésre kerülő kísérő program egy exkluzív kóstolási lehetőség nemzetközi és hazai szaktekintélyekkel, kereskedőkkel, borbár- és étterem tulajdonosokkal. Egy olyan kivételes alkalom, amikor a szakma legnagyobb neveivel találkozhatsz, és ahol akár egy Master of Wine-nal is szóba elegyedhetsz két pohár bor között. A rendezvényen a kiállító borászatok standjánál való kóstolás mellett a versenyre nevezett közép-kelet-európai országok által beküldött válogatott tételekkel is megismerkedhetsz.

A Winelovers X a Winelovers Wine Awards másnapjának egyik legfontosabb kóstoló eseménye.

A borszakma aktív szereplőinek részvételével június 29-én a Corinthia Budapest Báltermében zajló program nyitva áll az involvált nagyközönség számára is.

A hétvégi exkluzív boros programról minden további info: ITT

 


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.