A badacsonyi borvidék signature tétele 10 pincészet kínálatában

Kéknyelű Zsendülés néven 10 helyszínen várják a borszerető érdeklődőket június 17-19. között. 

A közel egy évtizedes múlttal rendelkező, a már hagyományossá vált Bortriatlon keretén belül 2022-ben három hétvégén, három tematikus bortúrával, ajánlatokkal, pecsétgyűjtő boros játékkal, borkóstolókkal, valamint színes kulturális- és gasztronómiai programokkal várják autentikus környezetben a látogatókat. 

Badacsony méltán büszke lehet saját szőlőfajtájára, a kéknyelűre, amely sehol máshol a világon nem található. Igazi rejtett kincs ez számunkra, mely párját ritkítja a világon, eez most egy kiváló alkalom a tanúhegyek között lévő pincészetek megismeréséhez, valamint a borvidék felfedezésére”, mondta Váli Péter, badacsonyi borász.   

A kifejezetten a vulkánikus területeket kedvelő kéknyelű annak ellenére, hogy férfias, tüzes, karakteres, és határozott savgerincű borokat ad – általában zárkózottabb illattal, de jól felismerhetően ásványos ízvilággal –, mégis egy igazi hölgy. Szeszélyes tud lenni, de egyszerre kedves és bájos is, gondos odafigyelés mellett pedig olyan egyedülálló borok születhetnek belőle, melyek visszatükrözik a területek adottságait, ezáltal képesek visszaadni Badacsony minden értékét és szépségét. Az egykoron császárok és királyok italát, mely patikákban gyógyszerként is világhíres volt, például a Pannóniából származó Probus imperátor a III. században annyira kedvelte, hogy még hadvezéri teendőit is elhanyagolta a szőlőültetés miatt.  

A kéknyelűt a filoxéravész valamint a második világháborút követő nagyüzemi gazdálkodás kis híján majdnem örökre kiirtotta, de néhány elkötelezett gazdának és a badacsonyi kutatóintézetnek köszönhetően mára már ismét megtalálta méltó helyét a borvidéken, és itt is termesztik a legnagyobb mennyiségben.  

A Kéknyelű Zsendülést követően a Bortriatlon követező állomása a Rizling Vakáció a strandszezon után, a szüret végén, október 14-16. között finom olaszrizling borokkal várnak mindenkit Badacsonyban. 

BORTRIATLON helyszínek a Badacsonyi borvidéken:

Badacsony: Dobosi-Stier Pincészet Badacsonyi Fröccsterasz, Éliás AlaptáBOR, Istvándy Borműhely, Németh Pince, Málik Pince

Badacsonytomaj: Borbély Családi Pincészet, Fata Pince, Válibor Vinotéka & Presszó

Badacsonyörs: Folly Arborétum és Borászat

Gyulakeszi: von Beőthy Pince

Forrás: Badacsony Tourinform / Turizmus Online


Csányi Sándor pincészete nem tud kikeveredni a veszteségből

Csányi Sándor pincészete nem tud kikeveredni a veszteségből 

Utoljára 2020-ban volt nyereséges a cég, bár akkor is mindössze 3,3 milliós profitot könyvelhetett el.
További magyar sikerek a rizlingek világbajnokságán

További magyar sikerek a rizlingek világbajnokságán 

A Gottwald családi pincészetének két olaszrizling bora is arany, illetve platina értékelést kapott a rangos Grow du Monde versenyen.
Változik a Frei-koncepció: könyvesboltok ölelése helyett önálló kávézók

Változik a Frei-koncepció: könyvesboltok ölelése helyett önálló kávézók 

Frei Tamás rövid időre megszakítva világ körüli kávés körútját néhány napra Magyarországra látogatott, és ha már ideérkezett, június 11-én felavatta legújabb flagship-kávézóját.
Bajban a McDonald's - égető a munkaerőhiány, túl gyors a fluktuáció

Bajban a McDonald's - égető a munkaerőhiány, túl gyors a fluktuáció 

A McDonald's, mint sok más étteremlánc, súlyos munkaerőhiánnyal küzd világszerte. Ennek oka összetett, most megpróbáljuk végig venni nehézségeik okait.
A sportközvetítések és a sör lendítheti fel a balatoni turizmust

A sportközvetítések és a sör lendítheti fel a balatoni turizmust 

Az elmúlt évek  tapasztalatai azt mutatják, hogy egy-egy világverseny idején, hétköznapokon 20-40 százalékkal, de hétvégéken akár 150 százalékkal is megnőhet a balatoni éttermekben, sörözőkben megforduló vendégek száma.
Ez történt az idei METRO Fenntartható Gasztronómia Fórum és Díjátadón

Ez történt az idei METRO Fenntartható Gasztronómia Fórum és Díjátadón  

Ahol a fő téma a generációk megértése a jövőkompatibilis vendéglátásért volt.
Mutatjuk 2024 legjobb cukrászdáit

Mutatjuk 2024 legjobb cukrászdáit 

Ide menjünk sütizni, ha valami kivételesre vágyunk - az idei legédesebb kísértések.
Újdonságokkal jön a bulinegyed ikonikus bárja

Újdonságokkal jön a bulinegyed ikonikus bárja 

Mostantól a laza esték mellett új, minden nap elérhető brunch-kínálattal, juice-okkal és szezonális ételekkel találkozhatnak a vendégek.
Kategóriagyőztes a Figula Pincészet bora

Kategóriagyőztes a Figula Pincészet bora 

A Balatonfüreden megrendezett GROW du Monde borverseny díjátadó ünnepségén öt trófeát adtak át a kategóriagyőzteseknek.
Harcsa&Krumpli, Vízikutya, Pulled Ponty, Gofcsi, Balatoni nyelves - mi jöhet még?

Harcsa&Krumpli, Vízikutya, Pulled Ponty, Gofcsi, Balatoni nyelves - mi jöhet még? 

Itt a pályázati felhívás - idén is keresik az Év Strandételét.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk:  Dizájn hotel a tó közepén

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: Dizájn hotel a tó közepén 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023.évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.