A hurkakészítésről is van már fejtágítás

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatóságának „TANULJUNK EGYÜTT!” programsorozata újabb húsipari témakörben hirdet rendezvényt 2019. október 11-re, a Szent István Egyetemre, ahol az érdeklődők a hurkafélék és májasok gyártásával kapcsolatos ismereteiket bővíthetik.

A NAK korábbi rendezvényein a résztvevők pozitív visszajelzései is azt mutatták, hogy van igény az ilyen és ehhez hasonló programok iránt. Ennek köszönhető, hogy 2019 őszi félévében újabb termékköröket érintően kerülnek meghirdetésre a kamara húsiparnak szóló programjai. A folyamatos bővítésnek köszönhetően a szervezet azon tagjainak is tud újdonsággal szolgálni, akik már részt vettek a korábbi programokon.

A fogyasztók bizalmatlansága sajnos megmutatkozik a kiskereskedelmi forgalomban kapható töltelékáruk esetében is. Ennek egyik oka többek között az egyenetlen minőség. A piaci pozíció megtartása, megerősítése szempontjából a termékek fejlesztése, a trendek követése elengedhetetlen. A NAK ezekhez kívánt inputot adni a résztvevőinek a Szent István Egyetemen megrendezésre kerülő programjával. A cél a töltelékáruk, elsősorban a hurkafélék és a májasok gyártásának alapvető elméleti és gyakorlati ismereteinek átadása. A kamara által finanszírozott programon a résztvevőknek lehetősége adódik a szakemberekkel történő közvetlen beszélgetésre, konzultációra is.

Forrás: Store insider


Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.