A kalóriatartalom senkit sem érdekelt

Hiába a pontos leírás, és a kalóriatartalom feltüntetése a gyorséttermi menük csomagolásán. A fiatalok ugyanazokat az ételeket, főként zsírban és kalóriában gazdag fogásokat vásárolják - írja a Patika Magazin.

Az amerikai gyorséttermekben kötelezővé tették a különböző ételek, menük kalóriatartalmának feltüntetését a csomagoláson. Ennek azonban semmiféle hatása nem volt arra, hogy mennyi kalóriát fogyasztottak a gyermekek és fiatalkorúak. A tanulmány az International Journal of Obesity című lap online kiadásában jelent meg.

A gyermekkori elhízás fontos népegészségügyi probléma, és a gyermekek gyorséttermi fogyasztása szintén központi probléma. Az amerikai kongresszus az elkövetkező években kialakuló elhízásjárvány veszélyére reagálva hozta azt a törvényt, hogy azon étteremláncok, amik 20 vagy annál több étteremmel rendelkeznek minden menü kalóriatartalmát kiírják a csomagolásra.

Brian Elbel és kollégái 349 1 és 17 év közötti gyermek és fiatal választását tanulmányozták 4 különböző gyorsétteremben New Yorkban és Newarkban miután e kalóriatartalom kiírása kötelezővé vált.

A tanulmány arra derített fényt, hogy miközben sok szülő és gyermek észrevette a kalóriatartalom információit, ez a szabály nagyon kevéssé befolyásolta a fogyasztók viselkedését, és az lefogyasztott kalóriák mennyiségét.

Az étterem megközelíthetősége és az étel íze volt a legnagyobb befolyással arra, hogy a fogyasztók melyik éttermet választották. A szerzők arra figyelmeztetnek, hogy bár a mintavétel nagysága viszonylag kicsi volt, de a jövőben készülő, nagyobb mintát használó kísérletek is hasonló eredményeket adhatnak, miután a kalóriatartalom feltüntetését az egész országban bevezették. (forrás: International Journal of Obesity, Patika Magazin)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.