Izgalmas verseny volt nem csupán a résztvevő szakácsok és cukrászok számára, de a szakmai közönség számára legalább annyira: Mikor van lehetőség arra, hogy a kollégák (akik ezúttal kizárólag férfiak voltak!) kézmozdulatait közvetlenül szemmel követhesse a közönség, ráadásul még kérdezhessen is? Egy teherautó platóján ritkán látni egyszerre olyan triót, mint például Stefan Lenz iséf-et, Marcus Pfeiffenbergert és Fabio Winkelhofert, akik 3 alapanyagból (sertésláb, pisztráng és lestyán) 20 perc leforgása alatt valami egyedülálló kompozíciót varázsoltak a tányérra.

Érdekes volt Pfeiffenberger hitvallása is, mely szerint minden ételnek megvan a saját maga ideális hőmérséklete, innen származik a trend a „langyos konyhához” és a Sous Vide (ejtsd: szu vid, jelentése:vákum alatt) technológiához is. A forró étel nem minden – alighanem el kell még pár vendégnek magyarázni a jövőben -állítja Pfeiffenberger. Fabio Winkelhofer pedig „gyógynövénypedagógusnak” pozícionálta magát (ez is egy trend: egészségesen enni!), hangoztatva az „egész állat” egyben történő elkészítését és többnyire keserű fűszerezését. A Kitzbüheli Kupferstube séfje, Stephan Lenz pedig az önkitálalás híve, azaz, ne mindent készen kitálalva kapjon a vendég a tányéron.

A kölni fináléra azonban ennek ellenére a bajor Simon Stirntal (Kerpen) és a berlini Jens Hildebrandt séfek tudtak kvalifikációt szerezni. A cukrászok közül pedig a müncheni Enrico Christ és a tiroli Raffaele De Luca jutott be a döntőbe.