A molekuláris italnyomtatóval szinte bármilyen ital elkészíthető

Egy Cana nevű cég bemutatta a bolygó első „molekuláris italnyomtatóját". A cég nyilatkozata szerint a gép egyetlen ízesítőpatron használatával több ezer különféle italt, méghozzá például gyümölcsleveket, üdítőket, jeges kávét, sportitalokat, bort és koktélokat tud kikeverni.

A Cana One nevű masina a konyhapulton is elfér, és a felhasználók egy érintőképernyőn keresztül adhatják meg, hogy aktuálisan milyen márkájú és típusú nedűt szeretnének kicsikarni belőle.

Ezen a kijelzőn még az innivalóban tartalmazott alkohol, koffein és cukor elvárt szintjét is be lehet állítani.

A Cana állítólag a világ minden tájáról rengeteg italmárkával együttműködve állította össze a kínálatot, de természetesen saját receptek is szerepelnek a választékban. A cég állítása szerint a szortiment kialakításához egy tudóscsoport három évet töltött el a népszerű italok molekuláris szintű tanulmányozásával. A projekt során a kutatók elkülönítették az innivalók ízéért és aromájáért felelős vegyületeket, és ezeket felhasználva olyan komponenseket alkottak, amelyekből a létező legkülönbözőbb szomjoltókat lehet kikutyulni.

A rendszer egy „újszerű, mikrofluidikus folyadékadagoló technológiát" alkalmaz az italok elkészítéséhez.

A kényelem, és a menőségi faktor mellett a Cana One egyik legnyilvánvalóbb előnye az lehet, hogy az alkalmazásával búcsút lehet inteni a palackoknak és a fémdobozoknak, vagyis a hulladékképződés kiküszöbölhető. Mi több, a gép használata mellett az összetevők (például narancs, szőlő stb.) megtermesztéséhez hagyományosan felhasznált vízmennyiség is teljes egészében megtakarítható.

Bár a Cana a patronokat szükség szerint automatikusan, költség nélkül fogja kicserélni, az italokat egy nem tökéletesen világos értékesítési modell keretében – 0,29 és 2,99 dollár közötti áron – darabonként ki kell majd fizetni.

A Cana One-ok kézbesítése az Egyesült Államokban várhatóan 2023 elején fog megkezdődni, és egyelőre bizonytalan, hogy a gyártó a világ Amerikán túli piacait is megcélozza-e majd a készülékekkel.

Forrás: Engadget / Store Insider


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.