A munka melletti tanulást díjazta a McDonald's

Immár hatodik alkalommal ünnepelte a McDonald's azon dolgozóit, akik a munkában és az iskolapadokban egyaránt folyamatosan helytállnak.

Az elmúlt években hazánkban is felértékelődött az öngondoskodás szerepe a felső-, sőt már a középfokú oktatásban is. A gyorsétteremlánc ebben igyekszik segíteni legszorgalmasabb munkatársainak, ösztöndíjjal támogatva diákéveiket. Az idén díjazott 85 dolgozóval, közel félezerre nőtt a hazai McDonald's ösztöndíjasok száma. Fekete Mariann, a McDonald's idei arca is sikerrel pályázott.

A McDonald's Magyarország 2007-ben csatlakozott ehhez a nemzetközi kezdeményezéshez, és idén minden eddiginél több, 85 dolgozót jutalmazott franchise-partnereivel karöltve. Immár a 39 vidéken dolgozó és a 46 budapesti ösztöndíjas kolléga is azon félezer dolgozó sorát erősíti, akik kitartó munkával, tanulással kiérdemelték a megtisztelő jutalmat.

A vállalat az egyik legnagyobb hazai diákfoglalkoztatóként – dolgozói állománya felét, mintegy 2 500 főt, diákok teszik ki – fontosnak tartja a tehetséggondozást és azt, hogy támogassa munkavállalóit a választott életpályájukhoz szükséges tudás elnyerésében, akár a lánc kötelékében képzelik el jövőjüket, akár azon kívül.

Ezt a célt szolgálja – ahogy azt a díjazottak motivációs leveleikben ki is emelték – a fiatalos munkahelyi környezet, a rugalmas munkaidő-beosztás, a jó emberi és szakmai kapcsolat a kollégák között (a munkavállalók visszajelzése alapján a vállalat 2010-ben és 2011-ben is megkapta a "Legjobb Munkahely" díját), és természetesen ez az ösztöndíj is.

A támogatást, mely az anyagi juttatáson túl komoly erkölcsi elismerést is jelent, idén is a legkülönbözőbb háttérrel rendelkező munkatársak kapták meg: a díjazottak között volt vállalati, illetve franchise rendszerben működő étterem munkatársa, vidéki és budapesti dolgozó, és – a teljesség igénye nélkül – jogász, informatikus, közgazdász, mérnök, és talán magától értetődő módon vendéglátó szakmai hallgató is. A nemrégiben a McDonald's idei arcának választott Fekete Mariann – a Békésy György Szakközépiskola tanulója – is sikerrel pályázott. Az élethosszig tartó tanulás nagyszerű példája, hogy a jutalomban részesülhetett Bakos Andrea, a kecskeméti étterem vezetője is, aki 1995 óta, tizenhét éve dolgozik a McDonald's-nál.

"Az egyik legfontosabb munkáltatói célunk az, hogy a diákok között a McDonald's ne csak trendi találkozóhely legyen, hanem az egyik legrugalmasabb, különböző karrier-lehetőségeket nyújtó munkahelyként is megjelenjen" mondta el Gáspár Ferenc, HR vezető. "Fontos számunkra, hogy dolgozóinkat olyan tudással, mentalitással és talpraesettséggel vértezzük fel, amellyel bárhol megállhatják helyüket, így is erősítve vállalatunk jó hírnevét."

A dolgozók pályázat útján jelentkezhettek a programba, a pénzjutalmat ünnepélyes díjkiosztó keretében kapták meg. (forrás: McDonald's)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.