A neves borászatok növelték árbevételüket

Az Mfor.hu által vizsgált legnagyobb hazai borászatok többségét nem érintette hátrányosan a tavalyi év visszaeső kiskereskedelmi forgalma. Csányi Sándor pincészete azonban tovább növelte a veszteségét az előző évhez képest - írja a Borászportál.

A fogyasztók csökkent fizetőképessége, és az ezzel párhuzamosan mérséklődő vásárlási hajlandósága az üzletláncok mellett az élelmiszeripari cégeknél is éreztette a hatását. A trend alól kivételnek tűnnek a nevesebb hazai borászatok, melyek, ha nem is minden esetben jelentős tétellel, de növelni tudták az árbevételüket. A növekedéshez nem csak a belföldi forgalom növekedése, de az export értékesítés emelkedése is hozzájárult.

A Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég 2009 után ismét veszteséget termelt, bár a tavalyi árbevétel 1,2 milliárd forint volt, ami megegyezik az előző év bevételével. Az értékcsökkenés mérséklődése és az egyéb bevételek növekedése 91 millió forintos üzleti eredménynövekedést jelentett. A társaság 2010-ben uniós forrásból 109 millió forintos támogatást kapott.

„Társaságunk adózás előtti eredményét alapvetően a pénzügyi műveletek eredménye határozza meg, részben a kamatterhek, részben pedig a deviza árfolyamkülönbözetek által” – olvasható a beszámolóban. A társaság árfolyamveszteség címen 135 millió forintot volt kénytelen elszámolni tavaly.

Ez azt jelenti, hogy míg 2009-ben a pénzügyi műveletek ráfordításai 106 millió forintot jelentettek, addig tavaly ez a kiadás 247 millióra nőtt. A realizált eredmény -147 millió forint volt 2010-ben, így a negatív adóalap miatt a cég mentesül az adófizetés alól. Érdekesség, hogy ez a jelenség már 2004 óta tart – 6 éve veszteségesen működik a Zrt.

Az 1990 óta működő Varga Pincészet Kft. vállalkozás a 2009-ben elért 2,3 milliárdos árbevételét követően tavaly 2,7 milliárdot realizált. Ehhez a belföldi értékesítés 250 milliós növekedése mellett az exportbevétel bő 130 milliós emelkedése is hozzájárult, melynek több mint 85 százaléka hordós és palackos borértékesítésből származott. Ezzel szemben 2010-ben a mérleg szerinti eredmény némileg csökkent az előző évhez képest, de csak azért, mert 180 millió forint osztalék kifizetéséről döntött a közgyűlés. Így a tavaly elért mérleg szerinti eredmény 92 millió forint volt a előző évi 101 millió után.

A mádi székhelyű Szepsy Borászati Kft. tavaly 38 millió forinttal 101 millióra növelte az árbevételét. Az, hogy milyen mértékben járult hozzá a növekedéshez a hazai és a belföldi értékesítés, a beszámolóból nem derül ki. Az azonban tudható, hogy a 22 millió forintos követelésük döntő többségét a belföldi vevői követelések jelentik. Ezzel szemben az elmúlt évben 85 százalékkal emelkedett a rövid lejáratú kötelezettségek értéke, ami nagyrészt az 5 millió forint vevői előlegnek, a majdnem 7 millió forint december havi munkabérnek és járulékainak, valamint 4,8 millió forint tagi kölcsönnek köszönhető. A cég az előző évhez képest 61 százalékkal, 64 millió forintra tudta növelni az eredményét. A kiemelkedően magas adózott jövedelem és bevétel arányának 63 százalékos értéke elsősorban az 58,8 milliós aktivált saját teljesítménynek köszönhető.

Az árbevétel tekintetében növekedést realizálhatott a Demeter Pincészet Kft., hiszen a 2009-es 34 millió forint után tavaly 48 milliót ért el. Ennek ellenére az üzleti eredmény, és a mérleg szerinti eredmény is kevesebb volt tavaly. Előbbi 200 ezer forinttal, utóbbi pedig 100 ezer forinttal csökkent. Ennek oka, hogy az anyagjellegű ráfordítások 38 millió forint helyett 48 millióra emelkedett, valamint 2010-ben az adófizetési kötelezettségük kis mértékben növekedett. Így tavaly mindössze 1,2 milliós eredményről tudott beszámolni az összesen 7 munkavállalóval működő vállalkozás. (forrás: Mfor.hu, Borászportál)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.