A pangyéri borosgazda jól muzsikál

Meglehetősen rendhagyó borestre invitálta a Balaton déli-partjának egyik híresen jó helye, a balatonszemesi Kistücsök étterem csapata vendégeiket: a tó átellenben lévő partjáról hívott meg borászt és pincészet tulajdonost, akik nem csak boraikat kóstoltatták a különleges vacsora kísérőjeként, hanem egyikük, Liszkay Mihály, profi bárzongorista módjára muzsikával is szórakoztatta az evő-ivó nagyérdeműt december 11-én, péntek este.

Takács Lajos, Somló-hegyi borász nagyon szép fehérborait hozta magával, Liszkay Mihály, pedig a Káli-medence egyik kis falvából, Monoszlóról, a „Pangyér” elnevezésű pincészetében készült különleges vöröseivel érkezett. Nemcsak a kínált borok voltak elsőrangúak, a házigazdák sem adták alább: sokáig próbálták, kísérletezték ki azon fogásokat, amelyek aztán Jahni László konyhafőnök irányításával, és Csapody Balázs tulajdonos szakértelmével a konyháról a borest alkalmával a vendégek elé érkeztek. Csak néhány különlegesség ízelítőül közülük: sütőtökkrém leves csukahús gombóccal, vörös káposztás rizottó kacsahurkával, de ugyanilyen kellemes meglepetést keltett a vendégek körében a desszert is, ami egy merész húzással libamáj creme Brulée volt. Az adagok korántsem a most divatos irányzatot tükrözték, azaz jó vidéki fogadóhoz méltóan emberes méretűek voltak, és laktatóak. A hozzávalókat pedig egytől-egyig a környéken, helyi gazdáktól szerezték be a Kistücsökben, ahol úgy tűnik, a téli, másutt ínséges vendéglátós időkben nem csak a meghívott Balaton-felvidéki pincészet tulajdonosa a zongora mellett, hanem az étterem forgalma is jól ciripel.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.