A PROGAST is gyászol

Mivel a hazai vendéglátó ellátó cégek között minőségi márkákat forgalmazó egyik piacvezető, a PROGAST Kft. és a Szobi Balázs nevével fémjelzett OXXO Racing Team pályakamionos versenyző csapat közti együttműködés immár két éve tart – ezért a PROGAST ügyvezetőjét, Víg Bencét és egész csapatát is érintette, és mélyen megrázta az a kisrepülős tragédia, amelyik hétfőn este történt a fővárosban, és amelynek során Szobi Balázs (+37) is életét vesztette.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a vendégellátó cég kiemelt támogatóként a tavalyi és az idei nemzetközi versenyek során a profi színvonalú és strapabíró cateringet biztosítja/biztosította az OXXO csapatának, hiszen ez a segítség nem egyoldalú (volt), mivel a technikai sportok iránti figyelem egyre nő, ezért hatásos és jó reklámeszköznek tűnt ez a megállapodás.

Azonban a sors közbeszólt. Mint a híradások arról beszámoltak, egy Cessna-172 P típusú kisgép egyik utasa volt a szerencsétlenül járt, Dakar-ralit is megjárt kamionversenyző Szobi Balázs, aki két társával, T. Tamás (+22) pilótával és Sz. András (+23) hivatásos fotóssal együtt lezuhant egy budai, III. kerületi telekre.

A PROGAST tagjai jelen voltak a tragédia helyszínén kedd este lévő gyertyagyújtásos megemlékezésen, és osztoznak a hozzátartozók gyászában és fájdalmában.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.