A Váci1-ben nyíilik meg a többszintes budapesti Hard Rock Café

A Váci1-ben nyíilik meg a többszintes budapesti Hard Rock Café

A Peter Morton és Isaac Tigrett által alapított Hard Rock Cafe első étterme 1971-ben nyílt Londonban. Az első osztályú étterem különlegességét az adta, hogy a rock and roll-t, színvonalas kiszolgálás mellett főleg amerikai jellegű ételekkel és italokkal házasították. A név ihletője a The Doors zenekar Morrison Hotel című albumának alcíme, a Hard Rock Café lehetett.

A Hard Rock Cafe jelenleg 169 országban van jelen, az éttermek mellett üzemeltetnek például kaszinókat, szállodákat is. A HRC számára az elmúlt években az ázsiai terjeszkedés dominált, de régiónkban is nyitottak üzleteket (legutóbb például júniusban Krakkóban).

A Váci utca 1-ben nem csak az amerikai étteremlánc, a Hard Rock Café nyitja meg többszintes magyarországi egységét, de a szórakozást szolgálja majd a Pesti Jam étterem és music pub is, amely 1000 négyzetméteren várja a vendégeket. Franchise hálózatok közül még a Szamos kávézó, cukrászda és „csokoládészalon” is lesz az üzletközpontban írja a világgazdaságra hivatkozva a Franchiseportál.

A lánc honlapja szerint 2011-ben Budapest mellett Hard Rock Café nyílik Dubaiban, Hanoiban, Hamburgban, Sydneyben és Nicosiaban. A fejlesztő Orco csoport képviselője szerint a budapesti egység október 13-án nyitja majd meg kapuját.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.