A világ legjobb 10 étterméből 6 európai

A Bilbaóban megrendezett díjátadón másodszor választották a világ legjobbjának Massimo Bottura modenai éttermét.

A világ ötven legjobb étteremének listáját összeállításában résztvevő több mint 1000 zsűritag ismét a Massimo Bottura által vezetett olasz Osteria Francescana-t választotta a világ legjobb éttermének. A Bilbaóban kihirdetett lista élén végző, három Michelin csillaggal rendelkező modenai étterem másodszor lett a világ legjobbja - adta hírül a CNN.

Sok meglepetéssel nem szolgált az esemény A 10 legjobb étterem között három spanyol, két francia és két perui étterem is megtalálható, a dobogón pedig a tavaly a 3. és 4. helyen végző spanyol El Celler de Can Rocca, és a francia Mirazur végzett. A tavalyi győztes, a 2017 egy részét renoválási munkálatok miatt zárva töltő New York-i Eleven Madison Park idén negyedik lett. Nem fogok csalódást okozni, megmutatom a világnak, hogy ha össze is tartanak, 2018-ban sokkal többet jelentenek majd a séfek, mint a receptjeik összességét - fogalmazott (kissé homályosan) a büszke séf.

Újoncok, legendák

A lista újoncai közül a rögtön a 18. helyen nyitó barcelonai Disfrutar végzett egyébként a legelőkelőbb helyen. Szokás szerint most is a férfiak domináltak, amire a legjobb női séf, a londoni Core éttermet vezető Clare Smyth is kitért: Sokan kérdezik, miért ilyen kevés a női séf, miért nincsenek többen a nők… Nem tudom a választ. Mindenesetre a mi felelősségünk, hogy elsöpörjük a jövő generációi előtt álló akadályokat, és megteremtsük az esélyegyenlőséget, ami végre a vita végét jelentheti majd.

A tavaly elhunyt legendákról, azaz a „gasztropápáról”, Paul Bocuseról és az első háromcsillagos olasz séfről, Gualtiero Marchesiről is megemlékeztek idén a séfek, és természetesen a nemrég elhunyt és a fine dining éttermeket amúgy gyakran élesen kritizáló Anthony Bourdainnek is köszönetet mondtak az egybegyűltek.

A világ 10 legjobb étterme:

  1. Osteria Francescana (Modena, Olaszország) *Európa legjobbja*
  2. El Celler de Can Roca (Girona, Spanyolország)
  3. Mirazur (Menton, Franciaország)
  4. Eleven Madison Park (New York) *Észak-Amerika legjobbja*
  5. Gaggan (Bangkok, Thaiföld) *Ázsia legjobbja*
  6. Central (Lima, Peru) *Dél-Amerika legjobbja*
  7. Maido (Lima, Peru)
  8. Arpege (Paris, Franciaország)
  9. Mugaritz (San Sebastian, Spanyolország)
  10. Asador Etxebarri (Axpe, Spanyolország)

Forrás: Index


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.