Akikre büszkék vagyunk

Az alkalom és témaválasztás kiválóan sikerült a siófoki Krúdy Gyula Vendéglátó szakmai napon. Az iskola vezetői, tanárai és tanulói jól szervezett nemzetközi iskolai tanulóversenyt rendeztek.

Kiváló motiváció - „Akikre büszkék vagyunk" -, szívmelengető érzés volt látni az oktatók és tanulók kreativitását, információgyűjtését, hogy nemcsak feladatnak tekintették a témát, érezték ennek valós értékét, hogy „Múlt nélkül nem lehet teljes és sikeres a jövőnk" és a profitorientált világban mind jobban szükség van a hagyományok megőrzésére, ápolására és továbbadására, a szakmai alázatra és a vendég megbecsülésére. Jelenlévő vendégek, kiemelkedő művészek, írók és sportemberek, borászok emelték a rendezvény színvonalát. Ez párosult a házigazdák kitűnő munkaszervezésével és vendégszeretetével. Jó hangulatú, egészséges versenyszellem érződött a rendezvényen. Igényes, szépen terített asztalok és installációk, jól harmonizáló díszítőelemek, eszközök tisztasága, a menükártyák és az italsor összeállítása, igényessége is a felkészültséget bizonyította. A feladat második részénél (élőmunkánál) a vendégek fogadását, kiszolgálását, ültetését a vendég előtti műveleteket - koktélkészítés, szeletelés, flambírozás, az italok felszolgálása, a vendégekkel való kapcsolattartás - gyakorlatiasan, szervezetten hajtották végre. Több, az országos rendezvényen is szerepelt csapat tanult a zsűri által kifogásolt hibákból. A MNGSZ által tartott tréning és a kidolgozott egységes és átlátható zsűrizési szempontok megfelelő használata elérte célját, a tanulók folyamatos képzését, versenyre való felkészülését. Így sikeres a szakiskolák és a MNGSZ szakembereinek kapcsolata az oktatás és a kompetencia alapú gyakorlatias vendégek érdekét szolgáló versenyek. (mngsz.hu)

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.