Átadták a védnöki táblákat

A három Balaton-parti megye – Zala, Somogy és Veszprém megye – kamarái immár tizenegyedik alkalommal ismerték el a minőségi vendéglátóhelyeket a Balaton körül. A Balatoni kamarai és a Megyei védnöki táblát a Festetics kastélyban összesen kilenc vendéglátó vehette át, köztük öten Zala megyéből. A szigorú minősítési rendszerben megítélt táblák nem örökre szólnak, az éttermeket, bárokat és cukrászdákat később is felülvizsgálják.


Zala megyei kamarai védnöki táblát vehetett át át a vonyarcvashegyi Helikon Taverna Étterem vezetői. Zalából a Tavernán kívül még a zalaegerszegi Kiskondás Étterem, a lenti a Rózsakert Étterem és Kávézó, valamint a Donquijote Középkori Étterem érdemelte ki a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara védnöki tábláját.

Két marcali vendéglátóhely is Balatoni Védnöki Táblát vehetett át a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara keszthelyi ünnepségén. A Mester Étterem és a Mester Cukrászda érdemelte ki idén Somogyból a kamara elismerését. A mai eseményen Zala és Veszprém megyéből még 7 vendéglátóhely vezetője vehette át a minősítést jelző védnöki táblát. A három balatoni megyében jelenleg összesen 141 vendéglátóhely rendelkezik védnöki táblával, ebből 32 somogyi.

A három Balaton-parti megye kamarái által kiadott Balatoni védnöki táblát a hévízi Annabella Étterem és Pizzéria, valamint két Somogy megyei és két Veszprém megyei vendéglátóhely vehette át.

A melegkonyhás vendéglátóhelyeknek nagyon fontos, hogy minőségi szolgáltatásokat nyújtsanak. A három iparkamara 2002-ben hívta életre ezt a minősítő rendszert, mellyel bizonyíthatják a vállalkozók a vendégeiknek, hogy magas színvonalon dolgoznak.

A védnöki tábla átadó ünnepségén részt vett dr. Horváth Viktória, turizmusért felelős helyettes-államtitkár, aki beszámolt arról, hogy növekedett a vendégszám és a vendégéjszakák száma is, valamint tíz százaléknál nagyobb bevételt könyveltek el a kereskedelmi szálláshelyek. A helyettes-államtitkár szerint a forgalom növekedéséhez elengedhetetlen a megfelelő gasztronómiai kínálat.

Jelentős volt továbbá a Szép kártya forgalma, az idei évben több mint 48 milliárd forint került vissza a gazdaságba augusztusig bezárólag a Szép kártyának köszönhetően

Forrás: balaton.hu


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.