Az írek kifőzték a világ első blockchain sörét

Amekkora marhaságnak tűnik az ötlet, annyira jól néz ki a főzde, a sör, és még a technológia is piacképes.

Rég vége annak az időszaknak, amikor bármelyik cég tíz-húsz százalékot adhatott hozzá a részvényeinek árfolyamához, hogy kiadott egy sajtóközleményt a címében a blockchain szóval. Szép, bolond ötletek keletkeztek ekkor, amiket senki sem vett igazán komolyan. Mégis ki tudná blockchainesíteni egy üdítőgyár termékeit?

Úgy tűnik azonban, hogy egy csapatnyi kézműves sörökkel foglalkozó sörfőző mégis megpróbálkozott a közel lehetetlennel. A Downstream főzde azt állítja magáról, hogy ez a világ első blockchain technológiával főzött söreit állítják elő. Ez az állítás több módon is igaz lehetne. Például termelhetné a főzéshez szükséges hőt egy nagyobb kriptopénzt bányászó szerverfarm, de nem ez a helyzet.

A Downstream ehelyett az élelmiszerbiztonsági oldalát mutatja meg a blockchainnek. A palackra nyomtatott nagy méretű QR-kódot leolvasva egyrészt megtudjuk, hogy milyen árpából készült a sör, milyen komlót tartalmaznak a sörök (chinook, cascade, motueka és simcoe cryo, ha esetleg valakit érdekelt), milyen élesztővel készítették, és mikor főzték, illetve palackozták. A teljes főzési folyamatot az Arc-net technológiáját felhasználva rögzítették a blockchainen. Ivás közben leolvasva a kódot a sörünk teljes történetével megismerkedhetünk.

Az Arc-net mellett a blockchaines sör startupot az UlsterBank is támogatja. A két cég keltetőjéből nőtt ki a furcsa cég. Azt nehéz elképzelni, hogy akár a bank akár az élelmiszerbiztonsági cég nagyot szakítana a Downstreammel, viszont a kidolgozott technológia és a valós szituációban is működő, bemutatható demó komoly értéket képviselhet. Az pedig csak a hab a süti tetején, hogy sokkal jobb egy sörfőzdébe menni megtekinteni egy élelmiszeripari technológiát, mint egy hűtőházba vagy mészárszékre.

Forrás: Élelmiszer Online


Tojásválság az USA-ban

Tojásválság az USA-ban 

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatai alapján a tojás ára soha nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt hónapokban.
Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.