Az ital, ami felforgatta a brit gin piacot

A magyarországi szórakozóhelyeken és a boltok polcain egyaránt elérhető a világ egyik népszerű prémium ginmárkája. A Bulldog Gin a világ legrégebbi gin eljárásával készülő, úgynevezett London Dry Gin, ez az erős tradíció markáns modernséggel párosul. 

Nagy-Britanniában évről évre rekordokat döntöget a gin eladása, és úgy tűnik, ez a trend hamarosan hazánkat is eléri. Miközben Magyarországon még a vodka és a pálinka vezet az alkoholpárlatok kategóriájában, az utóbbi években a whisky és a gin is erős menetelésbe kezdett az eladási listákon. A Nielsen itthon kétszámjegyű növekedést regisztrált a két utóbbi kategóriában. Augusztus végétől pedig Magyarországon is forgalmazni kezdte a Coca-Cola HBC Magyarország a brit gin piacot gyökerestül átalakító Bulldog Gint – amely vélhetően nálunk is komoly babérokat arat majd le.

 

„A Bulldog mer más lenni és azokhoz szól, akik ugyancsak mernek független, akár ösztönös döntéseket hozni, a saját útjukat járni még akkor is, ha ez kockázatokat hordoz” – mondta Vajda Márton, a Coca-Cola HBC Magyarország prémium alkohol portfólió vezetője, felidézve a márka 2006-os kezdeteit. Akkor az ital azzal keltett feltünést a piacon, hogy megálmodójának, Anshuman Vohrának volt bátorsága újraértelmezni a hagyományos, erősen borókás ízű gin receptjét. Bár a Bulldog Gin a világ legrégebbi gin eljárásával készülő, úgynevezett London Dry Gin, ez az erős tradíció markáns modernséggel párosul. A prémium márka megjelenésében is felvállalja a fiatalos, vagány, újító szellemiséget: a többi gintől jól megkülönböztethető robosztus, fekete üvegének szája vaskosabb a szokásosnál.

 

A Bulldogban a továbbra is alapíznek számító boróka mellett további 11 fűszernövény hozza a létre a sajátos, citrusos, komplex ízvilágot. A boróka, az angyalgyökér, a koriander és a citrom a gin meghatározó fűszerei, ezeket az édesgyökér, a mandula, a nőszirom és a kasszia árnyalja tovább, hogy végül a levendula, a fehér mák, a lótuszlevél és a merész különlegességnek számító longán – más néven kínai sárkányszem – adjon egy utolsó, váratlan csavart. Az ízekért felelős prémium összetevők, amelyek Európa, Afrika és Ázsia legkülönbözőbb helyeiről származnak, a gin negyedik lepárlásakor kerülnek az italba.

 

„A Bulldog kockáztatott és képes volt megújítani a brit gin-tradíciót, úgy, hogy mára, forradalmi receptúrájának köszönhetően a világ egyik legismertebb és leggyorsabban növekedő prémium gin márkájává váljon. A mai fiatalok ízléséhez jobban illeszkedő ital célja, hogy a közeljövőben a világ legkeresettebb prémium ginjévé váljon. A Bulldog tökéletes összetevője a szórakozni vágyók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő koktéloknak, és a mixerek, valamint bartenderek igen kedvelt alapanyaga az egész világon” – szögezi le Haász Dömötör, a Coca-Cola HBC Magyarország prémium alkohol brandmenedzsere.

A Bulldogot augusztus végétől itthon is forgalmazza a Coca-Cola HBC Magyarország.  Hazánk legnagyobb üdítőitalpalackozója 2006 óta foglalkozik prémium alkoholok értékesítésével, összhangban a vállalat azon törekvésével, hogy a fogyasztóit bármely napszakban, a hét mindennapján valamilyen itallal kiszolgálja.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.