Az új generáció fogyasztói trendjei 2023-ban

Az élményalapú étkezés és perszonalizáció meghatározó esetükben. Az 1902-ben alapított amerikai élelmiszergyártó és -forgalmazó vállalat, az ADM harmadik alkalommal tette közzé az élelmiszeriparra vonatkozó 2023-as előrejelzései. Az AP FOOD Online cikke nyomán a storeinsider.hu összeállítása.  

Nagyobb fehérjeválaszték

A fogyasztók csaknem fele (52%-a az ADM felmérése szerint) flexitariánusnak tartja magát, azaz állati és növényi eredetű fehérjét is fogyaszt. Az 52 százalék kétharmada pedig törekszik arra, hogy a korábbinál is több növényi fehérjét fogyasszon, azaz várhatóan nő majd az igény a növényi alapú proteinek iránt. A modern technológiába beleszületett Alfa és Z generáció képviselői természetesnek veszik a legújabb tudományos eredmények beépülését az élelmiszer-előállításba. Így várhatóan virágzásnak indulnak majd olyan kezdeményezések, amelyek a sejtalapú mezőgazdasági termelés, a precíziós fermentáció, vagy éppen a rovarfehérjék felhasználásával állítanak elő termékeket.

Kiegyensúlyozott életvitel

A mentális, fizikai, sőt a spirituális egészség is egyre fontosabbá válik, miközben ezeket a fogyasztók szorosan összekapcsolják, és egyformán fontosnak tartják. Körültekintően választják meg, hogyan étkeznek, mivel töltik az idejüket és amellett, hogy foglalkoznak a betegségek megelőzésével, az általános jó közérzetet is fontosnak tartják. Világszerte a fogyasztók 79%-a úgy véli, mentális jól-létének támogatása pozitív hatással van általános egészségi állapotára is. A fogyasztók 48%-a tervezi is, hogy a következő évben foglalkozik mentális egészségével, ugyanakkor figyel az immunrendszerére, az emésztésére és a keringési rendszerének egészségére is.

Proaktív perszonalizáció

Ami az egyik ember jól-létét szolgálja, nem biztos, hogy ideális a másiknak. Míg korábban egy terméket szimplán egészségesnek neveztek, ma viszont az a megközelítés kerül előtérbe, hogy kinek megfelelő az adott élelmiszer. A fogyasztók 63%-a érdeklődik az egyéni táplálkozási szükségleteikhez igazított élelmiszerek és italok iránt. Nagy részük hajlandó többet költeni olyan funkcionális élelmiszerekre, amellyel saját egészségfejlesztési céljaikat támogathatják. Azok a gyártók lehetnek sikeresek ezen a téren, akiknek a termékeik személyre szabott megoldásokat nyújtanak, amelyek ideálisan illeszkednének az életstílusba, és figyelembe veszik az ízlésbeli és kulturális preferenciákat.

Megbízhatóság és nyomonkövethetőség

A fogyasztók tudni akarják, honnan származik az ételük, ki állította elő és pontosan milyen összetevőket tartalmaz. Arra is kíváncsiak, mennyire voltak emberségesek az előállítás körülményei. A bizalom némiképpen növekedett az elmúlt években: kutatások szerint a fogyasztók 42%-a az elmúlt két évben már jobban bízott a márkák azon állításaiban, amelyek a környezeti lábnyom csökkentésére vonatkoztak.

A fiatal fogyasztói generáció tagjait nem csak élelmiszer-biztonsági szempontok vezérlik, hanem az a vágy is, hogy közvetlenebb kapcsolatot alakítsanak ki a termelő közösségekkel. Ezért is támogatnak vásárlásaikkal olyan cégeket, amelyeket őszintének és hitelesnek tartanak. A cégek a bizalmat a nyomonkövetési technológiák használatával is erősíthetik – ilyenek a QR-kód és a blokklánc is.

Környezettudatosság 

Az elmúlt két évben változtatott étrendjén a környezetbarátabb életmód érdekében – ezt a fogyasztók fele állítja magáról. Ennélfogva a cégektől is azt várják el, hogy a környezettudatos gyakorlataik minél magasabb szintet képviseljenek. A fogyasztók nagy hangsúlyt fektetnek saját élelmiszer-pazarlásuk csökkentésére, és előnyben fogják részesíteni azokat a márkákat, amelyek nem csak a pazarlás csökkentésében, hanem például a környezeti rehabilitációban is tevékenyek.

Társadalmi elkötelezettség

Tisztességes és etikus bánásmód a termelés minden területén: egyre erősebb a fogyasztók igénye arra, hogy a termék előállítása során ne zsákmányolják ki a gyártók az embereket és az állatokat. A fogyasztók csaknem 30%-a bojkottált már terméket vagy márkát emiatt, 40%-uk pedig olyan márkákat keres, amelyek garantálják az etikus előállítást. A modern fogyasztóknak fontosak az olyan szempontok, mint például a termelők megélhetésének biztosítása, az inkluzivitás és a sokszínűség.

Az étkezés élménye meghatározó

A megkérdezettek 74%-a szeret kipróbálni új ízeket a világ minden tájáról, 63%-uk pedig arról számolt be, hogy főzéskor szívesen kísérletezik. A fogyasztók új és érdekes ízeket keresnek, eddig nem ismert technológiákkal kísérleteznek, ezért szívesebben kerülnek kapcsolatba azokkal a márkákkal, akik ezt az élményt biztosítják. Közösségi élmény, közös alkotás, virtuális élmények – ezek lehetnek a hívószavak.

 

 

Forrás: AP Food Online / Store Insider


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.