Bacsó András lett idén a Borászok Borásza

Bacsó András a Tokaj Oremus főborásza kapta 2016-ban a Borászok Borásza elismerést - írja a Borászportál.

Tokajból kerül ki 2016 Borászok Borásza, mint ahogy a Borászportál előzetes szavazásán már sejteni lehetett. Beszédében Bacsó András megköszönte a szavazatokat, ugyanakkor szerette volna megosztani a többi jelölttel is, akik szerinte ugyanúgy megérdemlik az elismerést.

Ők pedig azok a jelöltek, akik a 10. Borászok Borásza szavazásának első félidejében a jutottak a döntőbe. Név szerint:

  • Áts Károly (Tokaj Kereskedőház)
  • Bacsó András (Oremus)
  • Bodó Judit (Bott Pince)
  • Bott Frigyes (Bott Frigyes Pincészet)
  • Ipacs Szabó István (Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet)

"A bor átszövi mindannyiunk életét a születéstől egészen a végéig. Magyarországon különleges adottságoknak vagyunk kezelői: fantasztikus klíma, fantasztikus talaj és fantasztikus kultúra, amely meghatározza életünket. Mindig hittem abban, hogy újra lehet álmodni és alkotni azt a magyar borászatot, mely az elmúlt évszázadokban naggyá tette és európai rangra emelte a magyar bort és a magyar bor legkitünőbb képviselőjét a tokaji bort." - emelte ki beszédében Bacsó András.

Az idei Borászok Barátja díjat pedig Gál Helga vehette át.

Az idei Borászok Barátja jelöltek pedig:

  • Ambrus Lajos, József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine kiváló vendégszerzője
  • Dr. Csizmadia András, gasztrofilozófus, a Bor-Schola alapítója és vezetője
  • Gál Helga, Magyarország bornagykövete, a Külgazdasági és Külügyminisztérium bor és gasztronómiai tanácsosa
  • Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Közhasznú Egyesület elnöke
  • Matt Kramer, amerikai borkritikus, a Wine Spectator rendszeres szerzője

A Borászok Borászának jutalma pedig nem kevesebb, mint 50 palack bor a jelöltektől, no meg egy pincekulcs, ami annak jelképe, hogy a győztest az 50 borász pincéjében mindig szívesen látják.

Gratulálunk az idei nyerteseknek és a jelölteknek egyaránt!

Forrás: www.boraszportal.hu

Forrás: Vendég&Hotel Online


Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől

Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől 

Idén luxuscikk lehet a cseresznye és az őszibarack is.
Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris

Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris 

A tranzakció értelmében a Culinaris Wholesale Kft. kereskedelmi tevékenységét teljes egészében a Chef Market Zrt. veszi át.
MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának

MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának 

Május 14-én tartották a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) éves Közgyűlését a pesti Vigadó épületében található VígVarjú étteremben.
A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem

A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem 

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a patinás Fővám téri Nagycsarnokban működő Fakanál étterem, amely a napokban ünnepelte 25 éves születésnapját.
Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját

Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját  

Ismét virágzik a Kéknyelű Badacsonyban.
Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten

Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten 

Kína borászati nagyhatalmi címre tör – nem véletlenül.
A lengyel sörgyártás új trendjei

A lengyel sörgyártás új trendjei 

A lengyelországi sörgyártás az alkoholmentes sörök előállítása felé tolódik el a csökkenő alkoholfogyasztási tendenciák miatt.
Új Michelin-csillagos menü az égben

Új Michelin-csillagos menü az égben 

Az Emirates Business osztályán utazók 18 új ételt kóstolhatnak, amelyeket a Moët & Chandon válogatott pezsgőivel párosítottak.
Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen

Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen 

Az idei Balaton Fagyija versenyen 31 kreáció közül a veszprémi Füge Fagyizó MEKKóstollak nevű kreációját ítélték a legjobbnak.
Borünnep Szegeden

Borünnep Szegeden 

A bortermelőkhöz több mint húsz vendéglátós csatlakozik, akik sajtokat és egyéb specialitásokat is kínálnak majd a borok és pálinkák mellé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.