Bemutatták Békés megye gasztronómiai kalauzát

A Gyulai Vár Lovagtermében a napokban mutatták be az Ízutazás Békés megyében című kiadványt. Egyúttal a kiválasztott vendéglátóhelyek képviselői átvették a védnöki táblát. Ezzel garanciát vállaltak ételeik állandó minőségére.

Országosan is kuriózumnak számít a Békés Megyei Hírlap gasztronómiai kalauza. A könyvben szereplő 22 megyei vendéglátóhelyet a tavalyi erfurti szakács- és cukrászolimpiáról érmekkel hazatérő Békés Megyei Gasztronómiai Team tagjai választották ki. Az éttermekkel szemben alapvető előírás, hogy a minőségre maximálisan figyelve szolgálják ki a vendégeiket. Az ízutazás-állomáshelyeken azt is vállalták, hogy egy, a térségre jellemző ételspecialitást folyamatosan az étlapjukon tartanak. A vendéglátóhelyek vezetői tegnap vették át az (egyelőre) egycsillagos sapkával díszített védnöki táblákat. Az éttermek az évek során elérhetik a háromsapkás minősítést is, de akár ki is eshetnek a sorból, ha nem teljesítik a minőségi feltételeket.

Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke, mielőtt átadta a védnöki táblákat, kiemelte: a könyv segítséget nyújt, hogy a más vidékről érkezők is felfedezzék a térséget, gasztronómiai, természeti és kulturális értékeit. No, és az otthon ízeit. Az elnök szólt arról is, ha a gasztronómia idecsábította a vendégeket, bizonyára felfedezik a Körösök háborítatlan vízi világát, igénybe veszik a falusi és lovasturizmus kínálta lehetőségeket, pihennek, gyógyulnak a megye termálfürdőiben.

Varga Ottó, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője hangsúlyozta, a kiadvány a Békés Megyei Gasztronómiai Fesztiválok Társaságának 12 kiemelt rendezvényét is bemutatja, a ma kezdődő Gyulai Pálinkafesztiváltól a májusi Csabai Sörfesztivál és Csülökparádéig, a szeptemberi Szarvasi Szilvanapoktól az októberi Csabai Kolbászfesztiválig. Ha már kolbász: a kiadvány része a négyoldalas kolbászvilág, melyben többek között azoknak a kistermelőknek az elérhetősége szerepel, akik igazi házikolbászt kínálnak. Emellett Dékány Ferenc kolbászkirálynak a kolbász felhasználásával készült ételreceptjei is megtalálhatók ebben a blokkban.

A Békés megyeieknek és a megyébe látogatóknak egy- és háromnapos gasztrotúrákat is ajánl a könyv. Utazási tippekkel is szolgál, hogy melyik településre mikor a legérdemesebb ellátogatni. A természeti látványosságok, kincsek között a Körös-Maros Nemzeti Park ajánlatai segítenek eligazodni. A kulturális turizmus évéhez illően a megyebeli jelentősebb kulturális programokat is megtalálják az olvasók. (beol.hu)


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.