Bérlőkre vár a Bálna

Már augusztusban látványos programokkal szándékozik előkészíteni a Bálna október végi megnyitását a fővárosi önkormányzat – írja a pályázati felhívásra hivatkozva a Népszabadság.

A bérlőkereséssel megbízott Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. 19 vendéglátóipari, kereskedelmi és kulturális célú helyiségre hirdetett pályázatot júniusban. Az ajánlatokat július 22-ig, illetve 29-ig tehetik meg az érdeklődők. A szerződést legrövidebb öt, a leghosszabb időtartamra tíz évre kötnék változó bérleti díjakkal. Az éttermek, kávézók, büfék, bisztrók és partihelyek tulajdonosai négyzetméterenként 675–810 forintos nyitóárral számolhatnak havonta, míg a kereskedőktől négyzetméterenként havi 840–1785 forintot kérnének az első évben. Ez évente emelkedne. Ezenfelül mindenkinek havonta nettó 3300 forintot kell fizetnie négyzetméterenként az üzemeltetés fejében. A bérlői ajánlatokban megadott díj ettől eltérhet. Ez lesz egyébként a leglényegesebb bírálati szempont a pályázatok értékelésénél. Ezenfelül számít majd a bérleményben tervezett beruházások értéke, illetve a bérbe venni kívánt terület nagysága. A helyiségeket csupaszon kapják meg a bérlők, a belső kialakítás az ő feladatuk. A közraktárak pinceszintjét teljes egészében a főváros saját cége, a Csarnok és Piac Igazgatóság kapja meg. A kiírás szerint már augusztusban látványos programokkal készítik elő a Bálna megnyitását: kihelyezik az utcabútorokat, megnyitnak a vendéglátóhelyek, lesz zene és kivilágítás - írja a Népszabadság.

Forrás: Orient Press / Népszabadság


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.