Bezár a Víg Betyár csárda

A költségek növekedése és a hullámzó forgalom miatt augusztus 30-án végleg bezár a Víg Betyár csárda Solton.

Nagy Péter értékesítési vezető kérdésünkre elmondta, hogy a Víg Betyár csárda 2011 őszén nyílt meg az 52-es főút mellett. Az eltelt két év során rengeteg mindent megpróbáltak a bérelt étterem fellendítése érdekében, egyebek mellett olcsó napi menüt kínáltak és a Torkos Csütörtök akcióban is részt vettek. A menü jól is fogyott, de csak abból nem lehet megélni – hangsúlyozta Nagy Péter. Ráadásul hó végén még a menüs forgalom is rendszeresen lecsökkent – tette hozzá. A túl magas költségek miatt most jutottak arra az elhatározásra, hogy bezárják a Víg Betyárt.

Törzsvendégeiket azonban továbbra is várják másik egységükben, a Révbéri Lovascentrumban. Ez a pusztai étterem az erős csoportos forgalom miatt jól működik, tudtuk meg. A nagy szállodahajók és a Mahart szárnyashajóinak utasai és rendszeres vendégek Révbéren. A júniusi árvíz időszakától eltekintve összességében jobb volt a hajós forgalom idén, mint tavaly.


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.