Bezárt a kecskeméti étterem

Január elsejével visszakapja a város a Rozmaring Étterem és a Center Café üzlethelységeit, mert a bérlők nem tudták kigazdálkodni a havi csaknem kétmillió forintos bérleti díjat - adta hírül a Hírösvény

Liberté kávéházként kezdte, majd Túróczy Étteremként folytatta pályafutását a patinás főtéri vendéglátóhely, majd napjainkra kettéválasztva: Rozmaring Étterem és Center Café lett. Eddig mindenki belebukott az önkormányzati ingatlan üzemeltetésébe, nemhiába, hiszen havi nettó másfélmillió forint volt az induló bérleti díj, amely mostanra még hízott is egy kicsit.

Az éttermet és a kávézót üzemeltető Rozmaring Gasztro Kft. az idén lényegében alig tudta fizetni az önkormányzati sarcot, több mint tizenötmillió forint bérleti, egymillió forint késedelmi kamatot, valamint csaknem egymillió forint területhasználati díjtartozást halmozott fel, ezért kérte a jövő év szeptember végig szóló bérleti szerződésének a 2013. december 31.-vel történő felmondását. Ezen felül kérte, hogy az önkormányzat számítsa be a ráfordított beruházásainak az összegét a díjtartozásba, amely valamivel több mint hat és félmillió forint, valamint azt a hárommillió forintot, amely a bérleti szerződés feltételeként kaucióként befizetett.

Kiderült: az elvégzett beruházások beszámítása nem egyszerű, mert a bérleti szerződés erre vonatkozó megállapodást nem tartalmazott, végül a Lakástörvény alapján az önkormányzat elfogadta a Rozmaring Gasztro Kft. azon ráfordításait, amelyeket számlákkal tudott igazolni. A kivonások után megmaradt, mintegy hétmillió forint tartozást az üzemeltető cégnek január közepéig kell rendeznie.

Ezt követően az önkormányzat újra meghirdeti az egykori Liberté Éttermet és kávézó helyiségét üzemeltetésére.

A Rozmaring élni fog

A Kővári Ádám, a Rozmaring tulajdonosa időközben tudatta az étterem híveivel és szimpatizánsaival, hogy a vendéglátóhely nem vész el, csak átalakul, mégpedig átköltözik a Malom tövébe, a Mária utca sarkán lévő Ámor Drink Bárba (néhai tulajdonosa és üzemeltetője Gyurik István után közismertebb nevén: Gyurik Bár). Igaz, ide még kell néhány millió az átalakításokra, de azt ígérik, tavasszal a megszokott színvonalon és minőségben újra nyit a Rozmaring és lehet, hogy még kedvezőbb áron, ugyanis immáron bérleti díj nélkül fog működni, mert az ingatlant megvásárolták.

Forrás: Hírösvény


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.