Borkiválóságok Könyve

A 2018-as Fehér Borkiválóságok Könyvében a Balaton és a Tokaji Borrégió, a Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyvében a Pannon Borrégió termelői szerepeltek a legsikeresebben - derült ki az idei kötetek csütörtöki budapesti bemutatóján.

Hat éve indult a Nemzeti Borkiválóság Program, amely mára valódi mozgalommá vált - idézte fel a könyvbemutatón Kiss Eliza, a program vezetője. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a borok évjáratról évjáratra változnak. A sorozat célja ezért az, hogy könnyen befogadható, szakmai alapokon nyugvó segítséget nyújtson az eligazodásban a borbarátok, de akár a szakma számára is. Mint a szakember hangsúlyozta: a megmérettetés rangját jól mutatja nemcsak a benevezett tételek óriási száma, hanem egyre magasabb minősége is.

Horkay András, a bíráló bizottság elnöke felidézte, hogy kezdetben nem egészen 700 tétel, idén pedig már csaknem kétszer ennyi minta érkezett be, ezeket 14 nap alatt bírálták el. A fehérborok kategóriájában 656 tételt nevezett 7 régió 21 borvidékének 296 borászata. Az élen a Balaton Borrégió végzett 96 borkiválósággal és 1 top borkiválósággal, mg Tokajból idén 61 borkiválóság, 8 top borkiválóság érkezett. A fehérborokat tartalmazó idei kötetbe összesen 261 borkiválóság és 9 top borkiválóság került be. A Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyvébe 468 vörös és 175 rozé tételt nevezett 264 borászat, 7 régió 20 borvidékéről. A legjobban a Pannon Borrégió (Szekszárdi és Villányi Borvidék) szerepelt 121 borkiválósággal és 11 top borkiválósággal a Felső-Pannon Borrégió 52 borkiválóságot, a Felső-Magyarországi Borrégió pedig 46 borkiválóságot és 2 top borkiválóságot adott.

A kötetbe összesen 222 vörös borkiválóság, 14 top borkiválóság és 59 rozé borkiválóság került be - tette hozzá Horkay András.

Kiss Eliza az MTI-nek elmondta, hogy az érdeklődők a nagyobb borászatokban, borkereskedésekben juthatnak hozzá a kétnyelvű (magyar és angol) kötetekhez.

Forrás: Vendég / MTI


Tojásválság az USA-ban

Tojásválság az USA-ban 

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatai alapján a tojás ára soha nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt hónapokban.
Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.