Bormarketing Konferencia Sopronban

Új időpontban várja a hazai borásztársadalmat Győr-Moson-Sopron megye. Ez alkalommal 2012. január 19-20 között kerül megrendezésre - immár tizenkettedik alkalommal - a Magyarországi Bormarketing Konferencia, melynek a jól bevált helyszín, a Hotel Sopron**** ad otthont - írja a Nyugathír.

A szakmai találkozó hagyományosan - a magyar közösségi bormarketing aktualitásai mellett - a borágazatot érintő gazdasági jellegű témákat járja körbe. A rendezvény célja, hogy a résztvevők belülről szemléljék a borágazat helyzetét, problémáikra megoldásokat keressenek és találjanak. A hagyományokhoz híven, ebben az évben is egy-egy ismert és elismert külföldi szaktekintély „kívülről szemlélve" mutatja be hazánk borágazatát.

A konferencia első napján tartott plenáris ülés az ágazatot érintő változásokról, az elmúlt év eredményeiről szól. Fontos szerepet szánnak a közösségi bormarketing mellett, a termékleírások kapcsán kialakuló változások bemutatásának, a szakmaközi szervezet alakulásának is. A jövőt érintően kiemelkedő kérdés a 2014-2020 közötti EU-s támogatások tervezett rendszere a szőlő és borágazatban. A konferencián ezt járják körül.

Emellett részletes betekintést nyernek a nemzetközi bormarketing világába, ahol ezévben Portugália és Németország lesz a középpontban. A Magyar Sommelier Szövetség tolmácsolásában a nemzetközi és hazai gasztronómia trendek és lehetőségek is bemutatásra kerülnek.

Természetesen a programból nem maradnak ki a marketing legaktuálisabb trendjei sem. Szó lesz a fogyasztói magatartásról, az értékesítési csatornák változásairól és a kommunikáció legújabb lehetőségeiről. (MTI / Nyugathír)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.