Bortestvérek

(MTI) - Testvérvárosi kapcsolatot létesít Tokaj és az amerikai nyugati part bortermelésének fővárosa, Sonoma a kaliforniai szőlőtermesztést és borászatot megalapító Haraszthy Ágoston születésének 200. évfordulóján - közölte az MTI-vel szerdán telefonon Kálmán László Los Angeles-i főkonzul.

A bicentenáriummal kapcsolatos megemlékezés-sorozat, amelyet a Nemzetközi Mobil MADI Múzeum Alapítvány szervezésében, Haraszthy200 Fesztivál címmel rendeznek meg, kedden kezdődik San Franciscóban a Red & White (Vörös és Fehér) című amerikai-magyar kortárs festészeti kiállítással. Ez egy hónappal később már Sonomában, október elejétől pedig Budapesten várja majd a látogatókat – írja az MTI.
Tokajban október 5-én tartják meg a Haraszthy200 Borkonferenciát. Egy nappal később Haraszty-Sonoma-Szüret címmel bemutatják a sonomai gyermekrajz-pályázat nyertes alkotásait, amelyeket a kaliforniai városban most péntektől állítanak ki. A tokaji szüreti rendezvények keretében A bor hangjai, a zene ízei címmel zenei estet szentelnek Haraszthy emlékének.


"Haraszthy Ágostont apai ágon az üknagyapám nagybátyjaként tartom számon, így érthető módon rokoni 'avantgárd lelkülettel' hívtam életre e rendezvénysorozatot, amellyel méltó módon tiszteleghetünk - kicsik és nagyok, amerikaiak és magyarok, művészek és borászok - 'a kaliforniai borok úttörője' előtt" - írta a fesztivál honlapján (http://haraszthy200.com) a megemlékezés-sorozat főszervezője, Dárdai Zsuzsa művészetkritikus.
A Los Angeles-i magyar főkonzul az MTI-nek nyilatkozva rámutatott, hogy a civil kezdeményezés a pozitív országimázs erősítése mellett újabb alkalmat nyújt a tokaji boroknak az amerikai piacon való bemutatkozásra. A kaliforniai megemlékezéseken részt vesz Kiss István, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója is. Kálmán László elmondta, hogy a Haraszthy-rendezvénysorozat támogatásából kivették részüket a San Franciscóban és a nagyváros környékén élő magyarok is.
Haraszthy Ágoston 1812-ben született a bácskai Futakon, középnemesi családban. Jogi pályára készült, majd 1830-ban felvételt nyert I. Ferenc Magyar Királyi Testőrségébe, később megyéjének követe lett a pozsonyi országgyűlésben. Először az 1830-as években járt Amerikában, majd 1844-ben a családjával együtt véglegesen az Újvilágba költözött. Wisconsin államban Széptáj néven várost alapított (ma Sauk City), ahol templomot, iskolát épített, gőzhajójáratot üzemeltetett és borászkodott.
1849-ben költözött át Kaliforniába, ahol San Diegóban telepedett le. 1850-ben ő a várossal azonos nevű megye első seriffje, majd marsallja. Haraszthy építtette meg San Diego első kórházát és börtönét. 1851-ben képviselőnek választották a Kaliforniai Népgyűlésbe. 1857-ben alapította meg az állam első borászatát, Buena Vista néven. 1861-ben mintegy 100 ezer szőlőtőkét hozott Európából, s ezzel több mint 300 szőlőfajta jelent meg Kaliforniában. 1862-ben a Kaliforniai Mezőgazdasági Szövetség elnökévé választották. Haraszthy Ágosonton 1869-ben Nicaraguában eltűnt, amikor megkísérelt átkelni egy folyón, valószínűleg krokodilok falták fel. (MTI)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.