A XX. század elején több mint háromszáz borkereskedelmi cég működött a településen, borászati iskolája több mint egy évszázados múltra tekint vissza. A külföldön már sikeresen működő példák figyelembevételével kívánják a Kárpát-medence borvidékeinek, borászatainak, borkultúrájának, hagyományainak és nevezetességeinek bemutatását szolgáló borkomplexumot létrehozni. Németh Zoltán alpolgármester a Heti Válasznak adott interjújában elmondta: a Leányka utca 1. szám alatti ingatlan hasznosítási terve is a borközpont megvalósításának célját szolgálja. Ezen a területen volt egykor a Törley Pezsgőgyár pincéje és a fölötte épült csarnok. A 3200 négyzetméteres téglaboltíves pince az államosításkor a honvédséghez került, míg a 2000 négyzetméteres, egyterű csarnok a Budapesti Likőripari Vállalathoz, melyet 1991-ben a Peter Zwack und Consorten AG vásárolt meg. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság két évvel ezelőtt adta át a pincét a budafoki önkormányzatnak, míg a csarnokot – élve elővásárlási jogukkal – tavaly novemberben vették meg a Zwacktól mintegy 200 millió forintért. A Leányka utcai ingatlan így már teljes egészében önkormányzati tulajdonba került. A valamikori Törley-épület szomszédságában további 2800 négyzetméter alapterületű épület és 400 négyzetméternyi pince van, amit szintén fejleszteni akarnak. A tervek szerint itt kiállítóterek, éttermek, négycsillagos szállodák és wellneszközpontok várják majd a borbarátokat és a Kárpát-medence borvidékei, borászait. A borváros mellett a kerület célja Budafok városközpontjának teljes körű rehabilitációja is. A kormány döntése év végére várható. (Heti Válasz / ingatlan.net)
Borvárost épít az önkormányzat Budafokon
Közép-európai borközpontot kíván létrehozni Budafok-Tétény önkormányzata. A tervek megvalósításához uniós támogatásra számítanak- tudta meg a Heti Válasz.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.