Bővül és megújul a Waldorf cégcsoport

Június 6-án ismerhették meg a Waldorf-Catering partnerei a Flashback Studióban a cég legújabb tálalási megoldását, a letisztult formavilágú Glasst.

Selmeczi Vilmos, a Waldorf Gastro & More ügyvezető-tulajdonosa az installációt bemutató rendezvényen elmondta: már korábban is készített a cég saját fejlesztésű designpult-rendszereket, amelyek stílusban az adott kor divat-, illetve gasztronómiai irányzataival harmonizáltak. A mostani tálalási megoldás, a Glass az indusztriális stílus jegyében született meg. „20 évvel ezelőtti piacra lépésünk óta a gasztronómia és a catering folyamatosan fejlődött, most úgy látjuk, az egyszerűség művészete jött el, ennek szellemében készült a Glass koncepciója.”

A mobilizálható rendszer könnyű és légies benyomást kelt, hiszen az egyedi tervezésű, elegáns szálcsiszolt acél vázra rásimuló üveglapoknak köszönhetően a vendégeknek olyan érzésük lehet, mintha az ételek lebegnének. Ez jól beleillik a 2006 óta sorra született dizájnmegoldások sorába, amely az Art koncepcióval kezdődött, majd kétévente követte a Real Kitchen, a Country és a Green - most pedig a letisztult formavilágot tükröző Glass.

Mindezen fejlődési folyamatot a Waldorf Gastro & More mostani eseményének vendégei is nyomon követhették, hiszen Waldorf Gallery néven fotósorozat is készült a nem is olyan távoli múlt catering-megoldásairól. A Waldorf gasztronómiai kínálata is folyamatosan nyomon követi a legújabb trendeket, amelyeket Váradi Szabó Balázs gasztronómiai vezető ismertetett. Így például Hamala József séf látványpultban, a vendégek előtt szeletelte a lassan sült flank steaket, a friss salátabár pedig olyan különlegességekkel gazdagodott, mint az uborka smoothie vagy a paradicsomos relish. A korábban nagy sikert aratott finger foodok – a füstölt pisztráng, a füstölt kacsamell, a libamáj Gerbeaud – továbbra is megmaradnak, míg a köretek közé bekerült például a „Bloody Mary” babfőzelék is.

A cégcsoport tevékenysége azonban az üzleti rendezvényeken túl már régóta számos területre kiterjed, hiszen a klasszikus party service mellett esküvőkkel, szállodai üzemeltetéssel is foglalkoznak. A nevükhöz kötődik egy közkedvelt vidéki kúria, illetve több étterem is, legyen szó egy dunai városnéző hajóról vagy akár önkiszolgáló bisztróétteremről.

Nemrégiben a vállalat portfóliója tovább bővült, és immár a Waldorf üzemelteti a BudaPart-Kopaszi gáton a Port11 rendezvényházat, amely céges és családi rendezvényekre egyaránt alkalmas, illetve a gát csücskében található I Gát U éttermet is. Utóbbiban a klasszikus, magas minőségű bisztrókonyha keveredik a waldorfos huncutsággal, vagyis minden étel valami izgalmas, egyúttal meglepő hozzávalót vagy elkészítési módot tartalmaz.

A Waldorf-Cateringet is magában foglaló Waldorf Holding nemrégiben nevet váltott: a Waldorf Gastro & More ugyanis jobban kifejezi mindazt a sokszínűséget, amit képviselnek az üzleti és a szabadidős vendéglátás terén. „20 éves múltunk során folyamatosan törekedtünk az innovációra, az új megoldások bevezetésére. Új nevünk azt fejezi ki, hogy a gasztronómia szinte minden szegletében jelen vagyunk, hiszen a catering mellett éttermeket, rendezvényházakat, illetve kúriát is üzemeltetünk, ezzel ügyfeleink az üzleti és magáncélú gasztronómiai kalandozáshoz vagy az aktív kikapcsolódáshoz is nagyon széles palettáról választhatnak” – mondta Selmeczi Vilmos.

Forrás: Vendég & Hotel


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.