Brüsszel nem ellenzi a román hamburger-adót

Az Európai Unió alaptörvényeit figyelembe véve a tagállamoknak jogukban áll megadóztatni a gyorséttermi ételeket, illetve az egészségre káros élelmiszereket - derül ki az Európai Bizottság (EB) álláspontja a bukaresti Mediafax hírügynökségnek eljuttatott leveléből - írja a Napi Gazdaság..

Ezzel tulajdonképpen zöld utat kapott az egészségügyi minisztérium azon elképzelése, hogy márciustól - a szeszes italokra és a dohányárura kirótt szenvedélyadóhoz hasonlóan- megadóztatják a gyorséttermi élelmiszereket, édességeket, szénsavas üdítőket, chipseket és mindazon a termékeket, melyek nagy mennyiségben tartalmaznak az egészségre káros összetevőket - sót, cukrot, zsírt és mesterséges adalékokat. A törvénytervezet szerint az új adót a forgalmazó, az importáló és a gyártó cégeknek is meg kell majd fizetni (Napi online 2010. 01. 06) Cseke Attila, a frissen kinevezett tárcavezető szerint a minisztérium számlájára így befolyó 3-4 milliárd lejt (0,7-0,9 milliárd euró) egészségügyi programok finanszírozására, valamint gyógyszerekre és betegellátásra fordítanák. Az elképzelés- mely egyedülálló Európában- azonban heves tiltakozást váltott ki mind a gyártó, mind a forgalmazó vállalkozásokból és nem utolsó sorban a fogyasztókból is, akik jelentős áremelkedéstől tartanak. A romániai élelmiszeripari szövetség elnöke, Dragos Frumosu az új adónemről úgy nyilatkozott: Cseke elképzelése butaság, mely nem az egészséges táplálkozáshoz, hanem az élelmiszeripar ellehetetlenítéséhez vezet. A multinacionális cégek várhatóan elhagyják majd Romániát, ami a munkanélküliség, illetve az élelmiszerárak drasztikus növekedését eredményezné- tette hozzá Frumosu Sebastian Vladescu pénzügyminiszter múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a hamburgeradó bevezetése egyelőre csak kezdeményezés, erre vonatkozó határozat még nincs. Az egészségügyi minisztérium honlapján nyilvános vitára bocsátott tervezetből még nem derül ki, hogy mely élelmiszerek válnak majd adókötelessé, mint ahogy az sem, hogy mekkora lesz az új adónem mértéke. Erre várhatóan a minisztérium és a vállalatok közötti tárgyalások után kaphatunk választ.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.