Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

A legendás ételhordókat gyártó amerikai vállalat bejelentette, hogy véglegesen kivonul a kelet-európai piacról, Európában a gyártást is megszüntetik. A döntés hátterében a csökkenő eladások, a szigorodó környezetvédelmi előírások és a fogyasztói szokások átalakulása áll, áll a Blikk hírében az Order of Home nyomán.

Tavaly szeptemberben már felröppent a hír, hogy csődbe ment a magyarok egyik kedvenc ételhordójának gyártója, a Tupperware. A műanyag konyhai tárolóedények készítésével és forgalmazásával foglalkozó amerikai világcég 1946-os alapítása után évekig uralta a műanyag dobozok piacát, ám az eladásai már évek óta csökkentek.

Az európai piac több évtizeden át jelentős bevételi forrást biztosított a Tupperware számára, ám a régióban lévő, szigorodó környezetvédelmi előírások, valamint a fogyasztói szokások gyors változása arra késztette a vállalatot, hogy átcsoportosítsa erőforrásait, írták ezzel kapcsolatos bejegyzésükben.


Fotó: Facebook/Tupperware

A legutóbbi jelentések szerint a cég 2023-ban az európai piacból mintegy 40 százalékkal csökkentette a forgalmazását. Ezért 2024 elejétől fokozatosan kivonul, hogy globális szinten új növekedési lehetőségekre összpontosítson.

A cég kelet-európai piacaiért felelős szlovák vezető január végén jelentette be, hogy a Tupperware nem forgalmazza többé termékeit a régióban - így Magyarországon sem – írta meg elsőként az Order of Home.

 


Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.
Új korszak a siófoki menzán

Új korszak a siófoki menzán 

Siófok összes általános- és középiskolájában bevezették a svédasztalos rendszerű menzát.
Mire fordítják a falusi kiskocsmák a rájuk hulló állami támogatást?

Mire fordítják a falusi kiskocsmák a rájuk hulló állami támogatást? 

A Kisfaludy Program tájékoztatása szerint az üzletenkénti 3 millió forintos forrásra a pályázatra jogosult italüzletek mintegy 80 százaléka jelentkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.