Burger-készítő robot a jövő gyorséttermi dolgozója

Legalábbis ezt állítja az az amerikai startup cég, amely négy évig altatta burger-készítő robotját, most pedig egy új burgerbárban teszi próbára tudását. Automatizált kulinaritás San Francisco menő startup-negyedében. Egy újabb robot a Kreatív és a Telenor közös rovatában.   

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Egy foodiek-ból és mérnökökből álló amerikai fejlesztő csapat a világ első gyorséttermének megnyitására készül, ahol emberi segítség nélkül, friss alapanyagokból, robot készíti majd a hamburgereket a vendégeknek – írja az International Business Times.

A robotika élményét az éttermekbe csempésző Momentum Machines startup a futószalagszerű burger-gyártó gép tervét még 2012-ben mutatta be. Rajzukon a burger-készítés automatizált folyamata volt látható a szeleteléstől kezdve a sütésen át egészen a csomagolásig. Tényleg csak egy gép lehetséges terve, amely mindezt, beleértve a szószokat és a hús fűszerezését is, a vendég előzetes kívánsága szerint készíti. Aztán néhány csendes év után idén júniusban megjelent az álláshirdetés, amire a Tech Insider lett figyelmes. Ebben a kis startup cég üzletvezetői pozícióra keres egy alkalmazottat a hamarosan nyíló első Los Angeles-i gyorsétterembe, akinek a konyhán várhatóan robotokkal kell majd együtt dolgoznia. Úgy tűnik, a tervből tényleg valóság lesz.

És ha az lesz, akkor a gyorsétterem kifejezés önmagán is túlmutat majd. Ez a robot ugyanis egy óra alatt 400, vagyis tíz másodpercenként egy burgert képes elkészíteni. Ez pedig a Momentum Machines szerint három, teljes időben foglalkoztatott ember munkáját váltja majd ki. Legutóbb májusban egyébként a McDonald’s korábbi vezérigazgatója Ed Rensi figyelmeztetett arra, hogy a robotok hamarosan átvehetik az emberek munkáját az éttermekben. Gyorsabbak, költségtakarékosabbak, és jobban megéri a cégnek akár egy 35 ezer dolláros robotkarba beruházni, mint minimálbért fizetni a kevésbé hatékony humán munkavállalóinak.

Márpedig ez a robot tényleg egyedül szeleteli a zöldségeket, grillezi a húspogácsát, egymásra rétegezi az alkatrészeket, és nem tesz bele olyan összetevőt, amit előtte a vendég direkt nem kért bele. Az eredmény: sokkal gyorsabb, olcsóbb hamburger, több elégedett vendég. Mindössze az emberi interakció hiányzik.

Alexandros Vardakostas, a startup alapítója nem titkolja, gyorséttermének célja a költséghatékony működés, kevesebb emberi alkalmazottal és jóval hatékonyabb robotokkal. Szerinte ugyanis a technológia beszivárgása a vendéglátóiparba végső soron mindenkinek hasznára válik. Hiszen az új, robotokat alkalmazó éttermekbe is fel kell venni emberi munkaerőt, a robotizált éttermek tovább terjeszkedhetnek a gazdaságosabb működés miatt, amihez még több munkaerő kell. Az olcsóbb burgernek örülnek a vevők, a megmaradt pénzüknek pedig egy másik gazdasági szektor, ahol azt elkölthetik.

A Momentum Machines cégnek a hely megválasztása is hasonlóan tudatos volt. A burger-bárt abban a startup-körökben népszerű San Franciscó-i South Of Market negyedben nyitják meg, ahol például az Airbnb és az Uber tartja főhadiszállását, és ahol a Prezi is irodát bérel.

A cikk megjelenését a Telenor támogatta.


Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.