Cegléden lesz idén az Egyházi és Világi Borok Versenye

2017. április 21-én tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület az Egyházi és Világi Borok Versenyét, ezúttal Cegléden.

A szervezők várják mindazon borászatok, borokat készítő bortermelők jelentkezését, akik hagyományaikban követik az egyházi liturgiához használt borok készítését. Várják továbbá az egyházi borászatokat, mindazon bortermelőket, akik pincészetük és boraik elnevezésében egyházi személyiségek, szentek nevét vették fel. Ezen kívül minden egyéb, a szőlő-bor vertikumban gazdálkodó borászat jelentkezését szívesen fogadják.

Nevezni lehet fehér-, rozé-, siller- és vörösborokkal. A versenyen résztvevő borokat szakmai zsűri bírálja el. A legjobbnak értékelt (fehér-, rozé-, vörös-, tokaji borok) 4 db minta elnyeri a BASF - CHAMPION címet.

Az Egyházi- és Világi Borok Versenyének vándordíját a nevezett tételek számát és eredményességét együttesen figyelembe véve legjobb teljesítményt nyújtó borászat, illetve bortermelő veheti át.

Nevezési határidő: 2017. április 12.

A borversenyre jelentkezni, nevezni lehet a GKRTE honlapjának "Szakmai oldalán" a "Bor, gasztronómia, egyházi- és világi borok versenye" című fejezetben, a letölthető anyagok között elérhető nevezési lap kitöltésével, melyet az [email protected] e-mail címre vagy a Mogyoródi Hegyközség 2146 Mogyoród Pf. 85. postacímére kell eljuttatni.

Nevezési díj: 2000 forint mintánként

A borversennyel kapcsolatos további információ kérhető:
Erdész Ferenc kertészmérnök ([email protected])

A borverseny dokumentumait a következő weboldalakon lehet letölteni, illetve tájékozódni:

www.gkrte.hu

www.cegled.hu

Facebook

Az eredményhirdetésre ugyancsak Cegléden, 2017. április 30-án kerül sor a Kenyér-, a Kultúra és a Bor Ünnepe című rendezvény keretében.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.