Csökkenő napi borfogyasztás

(MTI) - Ma már csak a magyarok 10 százaléka sorolja magát a naponta rendszeresen bort fogyasztók körébe, míg 10 éve ez az arány 19,1 százalék volt - derül ki a Varga Pincészet legfrissebb felméréséből.

A heti rendszerességgel ivók aránya egyik évtized alatt lényegében nem változott, 30 százalék körüli.
A decemberben végzett kutatás során 1300, 21 évnél idősebb borfogyasztót kérdeztek meg arról, mikor és milyen borokat ittak 2013 hétköznapjain.
A kutatás szerint minél idősebb a fogyasztó, annál több vörösbort iszik. A 60 évnél idősebbek 60 százaléka elsősorban a vörösbort kedveli, míg a 30 évnél fiatalabbaknál ez az arány csak 40 százalék. A fiatalok több rozét és illatos fehérbort fogyasztanak.
A felmérésből az is kitűnt, hogy borivó magyarok 60 százaléka fehér és rozé borral ünnepelt karácsonykor, a legtöbben friss illatos fehér bort választották. A borválasztást erősen befolyásolta, hogy a szenteste tradicionális fogásai halételek.
A kutatás szerint a magyar háztartások 38 százalékában a nők döntötték el, hogy milyen bor került a karácsonyi menü mellé. A Varga Pincészet korábbi kutatása szerint: 10-15 évvel ezelőtt a palackos borfogyasztás jobban kötődött az ünnepekhez, mint napjainkban. Mára azonban a borfogyasztás egyre inkább a mindennapi élet részévé vált. Az utóbbi években körülbelül 20 százalékkal haladja meg az ünnepi időszaki értékesítés egy átlagos hónap forgalmát.

MTI Infografika

Forrás: MTI


Volt diákjait várja a vendéglátóipari iskola

Volt diákjait várja a vendéglátóipari iskola 

A program célja a kötődés megtartása, az iskola szakmai kapcsolatainak megerősítése és a mostani diákok pályaorientációjának támogatása.
Kiosztották a XXI. Synvino Borverseny díjait

Kiosztották a XXI. Synvino Borverseny díjait 

A borversenyre az ország 18 borvidékéről 226 fehér-, 121 vörösbort és 53 rozét neveztek be, amelyek több mint fele a 2024-es évjáratból került ki.
Csodahelyek Buda gasztro-negyedében

Csodahelyek Buda gasztro-negyedében 

A Margit-negyed egyre inkább Budapest egyik legizgalmasabb gasztronómiai és kulturális helyszínévé válik.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait

Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait 

Tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely hat kategóriában ismerte el a magyar bor- és gasztrokultúra szakembereit.
Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik

Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik 

Ötmillió forintos bírságra számíthatnak azok a boltok, ahol megszegik az árrésstopot.
Szlovák óvintézkedések a Magyarországon is előforduló járvány miatt

Szlovák óvintézkedések a Magyarországon is előforduló járvány miatt 

Szigorú intézkedéseket vezetettek be a száj- és körömfájás magyarországi megjelenése miatt, hogy megakadályozzák a fertőzés átterjedését az országba.
A Vár lábánál a múlt ikonikus fogásaival ünnepelnek

A Vár lábánál a múlt ikonikus fogásaival ünnepelnek 

Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepli fennállásának 35. évfordulóját.
Megválasztották Siófokon a Város borát

Megválasztották Siófokon a Város borát 

Garamvári Szőlőbirtok és Androsics Szőlészet borai nyerték az idei Siófok Város Bora díjakat.
Itt az árrésstop, ha ez nem lesz elég – jön az árstop

Itt az árrésstop, ha ez nem lesz elég – jön az árstop  

Március 17-től harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.  A rendelkezés május 31-éig van érvényben.  
Új nemzetközi borászati szervezet született

Új nemzetközi borászati szervezet született 

. A partnerek közti tapasztalatcserével és jó kapcsolat ápolásával egymást erősítve tudnak fejlődni a résztvevő borvidékek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.