Csorba és bárány a Vörösmarty téren

A tematikus gasztrohetekhez kapcsolódóan március 28. és április 25. között szerdánként 14 és 16 óra között kulináris bemutatót tartanak a Budapesti Tavaszi Vásár séfjei.

A vásárban készült ételkülönlegességekből ingyenes kóstolóval vár mindenkit a színpad mellett található Delikát és Kávézó. A Delikát az adott heti tematika minőségi, máshol nem beszerezhető élelmiszereit árulja hazavihető formában. A mellette található Kávézóban pedig a helyszínen frissen pörkölt arabica kávékból főznek frissítő kávét a megfáradt vásárlátogatóknak, miközben a folyamatosan változó ital és ételválasztékból is kóstolhatnak a látogatók. Érdemes megtekinteni a vásár vendéglátósainak kínálatát is, mivel az adott hét tematikájához illeszkedve minden héten más és más ínyencséggel is készülnek az állandó kínálat mellett.

TEMATIKUS GASZTROHETEK

Március 30. – április 2.

Nagypéntekre böjti aszaltszilvával, csorbával, szabolcsi böjti töltött káposztával készülünk. Folytatjuk a Húsvét hetét, szombattól a húsvét hagyományos ételei következnek, főzünk nyulat vadasan és minden standon másfajta sonkát lehet kóstolni, úgymint levegőn érlelt füstölt és főtt sonkákat, csülköt illetve bivalysonkát. Készül a vásáron felállított látványpékségben húsvéti kalács sós is édes is ki milyet szeret.

Április 3-8. A bárány hete alatt a bárány- és birkaételeknek szentelünk nagyobb figyelmet. Készül rozmaringos báránycsülök, roston sült bárányborda és egészben sült bárány kóstolható, ez utóbbiból egyet nyársra is felfűzünk a Váci utca felőli oldalon. Ezen a héten a Delikát báránypástétommal, kapribogyóval készült friss juhtúrókrémmel kent házi cipót árul majd.

A Vörösmarty téren itthon és külföldön évtizedek óta elismert vendéglősök állnak a pultok mögött, így küldetéstudattal, hitelességgel képviselik a Kárpát-medencei gasztrokulturális értékeket, a húsvéti és pészah ünnepkör hagyományait. A Budapesti Tavaszi Vásárban válogatott alapanyagokból készült ízletes ételspecialitások, a régióra jellemző ételkülönlegességek, kézműves édességek, italok kóstolhatók, melyek kiegészítik a hagyományos magyar vásári konyha választékát.

Forrás: Vendég & Hotel


Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.
Egy napra Budapestre költözik Hollywood

Egy napra Budapestre költözik Hollywood 

Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát.
Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton

Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton 

Ahol leülsz a barátokkal találkozni egy közös program előtt, aztán onnan nem indulsz tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.