Dán gabonából skót whisky

A sok eső miatt kevesebb lesz Skóciában a gabonatermés, ezért a lepárlóknak külföldről – elsősorban a Skandináv országokból - kell importálniuk alapanyagot a malátához, így kevesebb lesz a skót whiskyben a hazai alapanyag - írja az Agrárszektor.

A RMI Analytics tanácsadó cég szerint nagyon rosszak a kilátások az országban az elmúlt hetek folyamatos esőzései miatt, ami nagymértékben csökkenti a gabonák termésmennyiséget. „A problémák teljesen nyilvánvalóak, és sajnos azzal is tisztában vagyunk, hogy a heves esőzések miatt a növények gyökerét számos gombafertőzés támadta meg.”

Csökkenő pluszok

Az Egyesült Királyság általában 150-200 ezer tonna felesleget termel gabonából, amit aztán exportál. Ebben az évben legfeljebb 80 ezer tonna felesleg keletkezik, és nagy valószínűséggel a hazai lepárlók és főzdék nyersanyagigényét sem tudja lefedni a termésmennyiség.
A tanácsadócég azonban hozzá teszi, hogy az egy hét múlva kezdődő betakarítási időszak után már majd pontosabb adatokat lehet tudni. „Nagyon sok cég lecsökkenti az exportra odaígért mennyiséget, és inkább visszavásárolja azt, mert arra számítanak, hogy kevés lesz az idei termés, nyilatkozta az agrimoney.com-nak Matthias Wree, az RMI ügyvezetője.

Anglia déli részéről azonban még mindig úgy néz ki, hogy 50 ezer tonna export kerül majd ki, míg Észak-Anglia és Skócia legalább 30 ezer tonna sörárpát fog importálni a Skandináv országokból.

Dán whisky?

A tanácsadó ügyvezetője szerint az Egyesült Királyság általában megoldja a belső készletekből, ha kevesebb a malátához szükséges gabonatermés úgy, hogy Kelet-Angliából visznek nyersanyagot Skóciába, ebben az évbe azonban úgy tűnik, hogy így sem lesz megoldható a helyzet, és Skcóciának dán gabonát kell egész nagy mennyiségben importálnia."De legalább, ha 12 év múlva előveszik az emberek a whiskyjüket, addigra talán elfelejtik, hogy honnan is származik az alapanyag.” – tette hozzá Wree.

A Skót Whisky Szövetség szóvivője azonban úgy nyilatkozott, hogy „ a lepárlók amennyire csak lehet skót alapanyagokat használnak föl, és ha mégis szükség van további nyersanyagmennyiségre, azt Észak-Angliából fogják beszerezni.
„Nem állítom, hogy biztosan nem importálunk, de valószínűleg nagyon kevés esetben fog csak előfordulni.” – tette hozzá a szóvivő. (forrás: Agrárszektor)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.