Drón hozza a szusit

A Yo!Sushi még 1997-ben nyitotta meg ajtaját és állítólag az első londoni sushi étterem volt, ahol az ételek felszolgáláshoz bevezették a ma már itthon is jól ismert sushivonatot, vagyis az asztalok mentén körbefutó szalagot, amiről lekaphatjuk, az épen nekünk tetsző fogást a mellettünk elhaladó sorból - olvasható a Pazar Cuccok blogon.

Azóta 8 országban több mint 100 Yo!Sushi étterem nyílt és a céghez tartozik a teljes Yo! ernyőmárka, köztük az egyik legérdekesebb a Yotel kapszulaszállás, ami megtalálható már a londoni Heathrow, Gatwick és az amszterdami Schiphol reptereken is. Sőt a Yo!Sushi már speckó burgereket is kínál egy ideje.

Elsők voltak (Londonban) a sushi vonat bevezetésében és most 16 évvel később egy még modernebb felszolgálási módszerrel lepték meg a vendégeket. Aki betéved a Poland Streeten lévő Yo!Sushiba, annak nem a sült galamb, hanem az aktuális rendelése fog a szájába repülni. Ha nem is a szájába, de legalább az asztaláig. Június eleje óta ugyanis speciálisan átalakított drónok, quadcopterek repítik a kajákkal megpakolt tálcákat (iTray) a vendégek asztalához. A robotrepülők egyelőre nem önműködőek, mindegyiket egy-egy pincér irányít iPad-ről, így munkaerőt egyelőre nem spóroltak meg, csak látványelem a hi-tech felszolgálási módszer.

A drónok megfelelően magasan repkednek ahhoz, hogy kisgyerekek, vagy a WC-re siető vendégek ne rohanjanak bele és az első két alatt semmiféle drón-vendég karambolról vagy szőnyegbombázás szerűen vendég nyakába zuhanó miso leves félreértésről sem számoltak be, így egyelőre biztonságos az üzem, de legalábbis quadcopter navigációból jól kiképezték a személyzetet.

(kép és szöveg: Pazar Cuccok)


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.