Duna Parti Piknik a partra vetett Bálnánál

2014. március 6-án, azaz az idei torkos csütörtökön nyitja meg kapuit a Budapesti Duna Parti Piknik, amely egészen 2014. március 9-éig várja látogatóit a Duna parton - hangzott el a március 3-én tartott sajtótájékoztaton, amelynek a Jónás Kézműves Sörház biztosított helyszínt. 

Először kerül megrendezésre A Bálna Budapest területén a négynapos gasztrofesztivál, ahol bemutatkoznak az ország legkiválóbb streetfood ételei, kézműves italok, valamint az „Év Hala” címet elnyert magyar bucó is. 

A hétfő reggeli sajtótájákoztatón Necz István a Budapesti Duna Parti Piknik szervezője köszöntötte a sajtó munkatársait, majd a a Jónás Kézműves Sörház és a Nemzeti Gasztronómiai Szövetség képviselője ismertette a négynapos fesztivál bőséges kínálatát. 

A szervezők kulturális programokkal, könnyűzenei koncertekkel, valamint ismeretterjesztő előadásokkal várják a látogatókat. Köztük a hölgyeket, akiknek Nőnap alkalmából szombaton különleges meglepetésekkel készülnek. A fesztiválra ingyenes a belépés, a látogatók csütörtökön fél áron vásárolhatnak a kijelölt kiállítók ételkínálatából. A vállalkozó szelleműek számára szombaton a Mahal Szövetséggel karöltve halászléfőző versenyen is kipróbálhatják magukat. 

A HALadás színpadon mindkét nap könnyűzenei koncertek és utcabál fogadja az érdeklődőket. Vasárnap a Poroszlói Ökocentrum segítségével az őshonos és a mai halfajokról ingyenes ismeretterjesztő előadáson is részt vehetnek a vendégek. A Halbazár mellett a Bálnában kiállított, kézzel faragott Budapest makett, több festő- és fotóművész kiállítása is megtekinthető. A gyerekeket az Égbolt kiállítás, játszóház és rajzszakkör várja. 

 

 

 

 

Forrás: Vendég & Hotel


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.