Dupla aranyat kapott a Finlandia Vodka

A zsűri egyhangú döntése alapján 2011-ben, a San Francisco-i párlatversenyen 2007. és 2010. után, harmadik alkalommal ismét dupla aranyat nyert az ízesített vodka kategóriában a Finlandia Grapefruit Fusion.

A grapefruitos, különleges párlat nem csak dupla aranyat kapott, hanem megválasztották a „legjobb fűszerezésű” vodkának is, amely az egyik legnagyobb kitüntetés ebben a kategóriában. Az idei év díjaival együtt a Finlandia Grapefriut a legtöbbször kitüntetett vodka a világon.

„Amióta zsűrizéssel foglalkozom, soha nem találkoztam még egyetlen ízesített vodkával sem, amely kettős aranyat nyert volna, maga mögé utasítva azt a mezőnyt, ahol a legjobbak legjobbikát választják”- nyilatkozta Tony Abou-Ganim, neves szaktekintély, a San Francisco-i Párlatverseny zsűritagja.

„Ahogy az orrommal érzékeltem a pohárban lévő grapefruit illatot, már tudtam, hogy a Finlandia Grapefruit lesz az idei év győztese” – tette hozzá a szakértő.

A Finlandia Grapefruit Fusion illata és íze, olyan mintha a gyümölcs egyenesen a fáról az üvegbe vándorolt volna” – mondta Neil Punwani a Finlandia Vodka ügyvezető igazgatója, aki megjegyezte, ez a csodálatos íz annak az eredménye, hogy a Finlandia Vodka készítése során csak természetes, tiszta összetevőket használnak.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.